BELOVED 11. rész *Silke*

Harry

Épp a reptérre tartottunk, hogy elhozzuk Zaynt és Luke-ot, akik az egy hetes szünetüket nálunk töltik, mikor hirtelen megszédültem. Az ajtóba kapaszkodtam és szorosan lehunytam a szemeim, de teljesen értelmetlen volt, mert a világ a szemhéjaim mögött is forgott.
- Hazz? - hallottam meg Lou bizonytalan hangját magam mellől, mire lassan rápillantottam.
Aggódva nézett rám, miközben a tekintete köztem és a forgalom között cikázott, és a kormányt is erősebben szorította, mint kellett volna.
- Semmi baj - jelentettem ki azonnal, mikor újra szólásra nyitotta a száját. - Csak egy kicsit megszédültem. Semmi baj - ismételtem, majd bólintottam, mikor egy kérdő, “biztos?” pillantást vetett rám. Megkönnyebbülten sóhajtott egy aprót és a szorítása is lazult, de a testtartása feszült maradt. Nyugtatólag a combjára simítottam a kezem, és apró köröket rajzoltam a tenyeremmel, amitől percek alatt teljesen ellazult.
Néha-néha elkapott a rosszullét, ami általában szédülést és rossz közérzetet jelentett, mellesleg Tommy is egyre többet mocorgott, és olyankor a belsőszerveimet sem kímélte. Minél közelebb kerültünk a hetedik hónap feléhez, ő annál aktívabb lett és annál nagyobbakat is rúgott.

Már egy óra volt, mikor kimásztunk az ágyból, én pedig fáradtan, Lou oldalnak dőlve támolyogtam át a nappalin. Szinte az egész éjszakát átbeszélgettük négyesben, és ez az alvással töltött nyolc óra közel sem volt elég ahhoz, hogy rendesen kipihenjem magam, ezért még félálomban nyitottam be a konyhába, ahol Luke-ot találtuk a félmeztelen Zayn társaságában, akinek a hátán vékony, párhuzamos vörös csíkok futottak. Mikor Lou megjegyzést tett rájuk, Luke arcára pillantotva az álom határán az első gondolatom az volt, hogy ezt a vörös színt bármelyik paradicsom megirigyelhetné, de aztán a gyomrom korgása félbeszakította a gondolatmenetem.
Később mind a négyen a Brendon Bababolt előtt kötöttünk ki, és a kirakattal szemeztünk már hosszú percek óta, mire meguntam az ácsorgást.
- Ajj, gyertek már! - szusszantottam, aztán megragadtam Lou kezét, és magam után kezdtem húzni.
- Harry! Nekünk most meg kellene húznunk magunkat, és elrejtőzni a nyilvánosság elől, nem bababoltokban vásárolgatni - állított meg Lou, és kiszabadította a csuklóját a szorításomból. Az ellenállása azonban nem volt valódi, mivel ahelyett, hogy hátat fordított és elment volna, inkább összekulcsolta az ujjainkat.
- Jó, persze, de még alig vettünk Tommynak pár bodyt. És akkor a többi ruháról, meg a bútorokról már nem is beszélve...
- Ezeket internetről is meg tudnátok rendelni - jegyezte meg Luke, mire látványosan eltátottam a szám.
- Dehogy rendelhetjük meg! - háborodtam fel azonnal. - Nem mindegy, hogy milyen a ruhák anyaga, színe, és szabása. És az sem mindegy, hogy milyen magas a kiságy és a pelenkázóasztal, vagy hogy a ruhásszekrénybe mennyi ruha fog férni - magyaráztam hevesen gesztikulálva. - És most indulás! - mondtam ellentmondást nem tűrően, és elindultam a sorok közé, magammal húzva Lou-t.

- Harry, már órák óta vásárolgatsz - panaszkodott Zayn, mikor egy másik üzlet felé vettem az irányt. - Nem fogjuk tudni megfogni a szatyrokat, ha továbbra is ennyi mindent veszel - emelte meg a kezeit, és megrázta őket az arcom előtt. - Mellesleg baromi fárasztó egyik helyről a másikra loholni utánad.
- Még kell pár dolog, amit eddig nem találtam meg, de a következő lesz az utolsó, ahova bemegyünk - ígértem, mire mindhárman megkönnyebbülten sóhajtottak fel. - És én mondtam, hogy segítek cipekedni, de ti magatokhoz vettetek mindent, mondván, hogy az én állapotomban nem kellene - emlékeztettem őket. - Amúgy meg nem kellett volna egész nap kufircolnotok, és akkor nem lennétek fáradtak - vittem be a kegyelemdöfést, és még épp láttam, ahogy Luke elpirul és zavartan félrenéz, mielőtt hátat fordítottam nekik, és beléptem a fotocellás ajtókon.

- Nem kellene mindig zavarba hoznotok… - motyogta Luke, mikor mellém ért, és segített levenni a hatalmas plüssmacit, ami beszorult egy kacsa és egy elefánt közé.
- Ugyan, csak ugratunk - mosolyogtam rá kedvesen, aztán megsimogattam a plüssöt.
- Jó, de akkor is. Nem voltunk egész nap...
- Ha én sem találkozhatnék Lou-val hónapokig, két napig ki se engedném az ágyból, mikor újra találkozunk - szakítottam félbe, mert ez egy mentegetőzéshez kezdett hasonlítani. Bár nem tudtam pontosan, hogy miért is kellene mentegetőznie. - Oké, talán a fürdőbe kimehetne - ráncoltam a szemöldököm, de aztán komolyan folytattam: - Most is csak azért bírtam ki, mert Tommy mindig velem van, ezért sosem vagyok teljesen magányos. Ha ő nem lenne, biztos, hogy több mélypontom lett volna - lágyult meg a hangom, és a kezem a hasamra simítottam, miközben arra gondoltam:
“Köszönöm, hogy vagy nekem, Tommy.”


Louis

Már félt tíz volt, mire Hazz megkegyelmezett nekünk, és azt mondta, hogy mára befejeztük. (Fogalmam sincs, hogy mit akar még venni, mikor annyi ruhát vett, hogy akár saját boltot nyithatnánk.) De utána még hozzátette, hogy a héten vissza kell mennünk, mert rendelt valamit, aminek pénteken kell megjönnie, azt azonban nem árulta el, mi az, úgyhogy ráhagytam. Előbb vagy utóbb úgyis megtudom.
- Végre - sóhajtottam, és arccal előre bezuhantam az ágyba, mikor visszaértünk a lakásba.
Éreztem, ahogy besüpped mellettem az ágy, és a következő pillanatban Harry meleg leheletét éreztem meg a tarkómon, ahogy fölém mászott.
- Na ne mondd, hogy máris kifáradtál… - mormolta, és belecsókolt a nyakhajlatomba, aztán lejjebb húzta a vállamról a felsőm, hogy nedves nyomokat hagyhasson a bőrömön.
- Mhmm… - Megfordultam a karjai közt és azonnal felnyúltam, hogy lehúzzam a fejét. Kifulladásig csókoltuk egymást, aztán mikor levegőért kapkodva szétváltunk, fordítottam a helyzetünkön, hogy én kerüljek felülre. - Aludjunk, oké? - kérdeztem halkan kuncogva, mikor láttam rajta, hogy nagy nehezen elnyom egy ásítást, aztán válaszra sem várva legördültem róla, és elnyújtóztam mellette.
Meglepetten szusszantott, de egy másodperccel később már az oldalamnak simulva karolt át és halkan szuszogva, laposakat pislogva nézte az arcomat a mellkasomra fektetett fejjel.

- Muszáj beköltöznöm ide? - sóhajtotta Harry, mikor átléptem a küszöböt az utolsó dobozzal a kezemben.
Niall tanácsát követve úgy döntöttünk, hogy az utolsó hat hetet Harry az Arbogast Klinikán tölti, ahol (hála Dr. Hesse közreműködésének) biztosítottak neki egy szobát, így az állandó orvosi felügyeletnek köszönhetően bármilyen esetleges kompliációt azonnal kezelhetnek.
- Már megbeszéltük, hogy az utolsó pár hetet itt töltöd, és mivel Tommy pár napon belül hét és fél hónapos lesz, ezért igen, muszáj beköltöznöd. Meg amúgy is, már az összes cuccod áthoztuk ide, hogy a szülés után, amint kiengednek a kórházból, azonnal költözhessünk is vissza Los Angelesbe - magyaráztam türelmesen, miközben a szekrénybe pakoltam a ruháit, ő pedig az ágyon fészkelődve kereste azt a pozíciót, ami neki és Tommynak is kényelmes. - És tudod, hogy sokkal nyugodtabb lennék, ha azt az egy hónapot, amíg nem lehetek melletted, inkább itt töltenéd, mint egyedül az apartmanban - tettem hozzá, és elmosolyodtam, mikor egy bólintás kíséretében beleegyezően sóhajtott, aztán az arcát a párnába fúrta.
- De akkor amíg még itt vagy, annyit kell ebben az ágyban feküdnöd, hogy teljesen átvegye az illatodat - mormolta alig hallhatóan. Mosolyogva feküdtem be mellé az ágyba, és lágyan cirógattam a haját, amíg el nem aludt.


Harry

- Akkor sem akarom, hogy elmenj… - mormoltam Lou nyakába, és még szorosabban fontam köré a karjaim, miközben ő türelmesen, a hátamat simogatva próbált megnyugtatni.
Letelt a három hónap, Lou-nak pedig vissza kell térnie a focihoz, én viszont nem tudom elengedni. Jól tudom, hogy már így is sokkal több időt töltött Washingtonban, mint amennyit eredetileg lehetett volna, és azt is tudom, hogy ezért óriási köszönettel tartozom az edzőjének, akinek miattunk kellett tartania a hátát a fejesek előtt, mégsem vagyok képes rá, hogy elengedjem.
- Túlreagálod - emelte fel a fejem, és halvány mosollyal a szája sarkában nézett rám. - Most csak egy napot kell különtöltenünk - emlékeztetett finoman. - A csapat itt játszik Washingtonban, és csak azért kell most elmennem, mert az edző egész napos edzést fog nekem tartani, nehogy a pályán derüljön ki, hogy az utóbbi három hónapban teljesen elpuhultam.
- Szinte minden nap jártál edzőterembe, szóval biztosan jó formában vagy… - próbálkoztam.
- De ezt ők nem tudják - mutatott rá, aztán az arcomra simította a tenyerét. - Ne várj meg ébren, inkább feküdj le korán, és tartsd nekem melegen az ágyat - nyomott egy lágy csókot a homlokomra. - Mikor majd felébredsz, én leszek az első, amit meglátsz.

Egész nap nyugtalan voltam.
Valami megfoghatatlan, baljós érzés keringett a levegőben, de hiába próbáltam rájönni, nem találtam meg az okát, hogy miért érzem magam rosszul. Miután Lou elment, órákon keresztül ténferegtem a szobámban, aztán elmentem, és felfedeztem a klinikát. Végül azt is meguntam, úgyhogy felhívtam Zaynt, és legalább másfél órán keresztül beszélgettem vele semmiségekről, de ez sem tudta elterelni a figyelmem, ezért úgy döntöttem, megpróbálok aludni egy kicsit, hogy addig se kelljen erre a rossz érzésre koncentrálnom. Azonban hiába hunytam le a szemem, hiába kapcsoltam le a villanyokat és húztam el a sötétítőfüggönyöket, nem jött álom a szememre. Csak forgolódtam az ágyban, és akaratlanul is rémesebbnél rémesebb dolgokra gondoltam.
“Mi van, ha történt valami Lou-val?”
Ez a kérdés szöget ütött a fejembe és minél többet gondoltam erre, annál jobban megrémisztett a lehetőség, és annál jobban növekedett bennem a pánik, míg végül úrrá nem lett rajtam.
Nehezen kaptam levegőt, a mellkasomat pedig mintha tonnás súlyok nyomták volna, miközben a szemeim előtt apró fehér csillagok kezdtek táncolni, és a homlokomon gyöngyözni kezdett az izzadtság. Tommy erőteljes rúgása (ami pár szervemet biztosan átrendezte) térített magamhoz, mielőtt még pánikrohamot kaptam volna.
Lassan mélyeket lélegeztem, hogy megnyugodjak, ezzel próbálva csitítani háborgó szívverésem, mert úgy éreztem, a szívem mindjárt kiszakad a mellkasomból, miközben a kezem akaratlanul is a hasamra csúszott, és lágyan simogatni kezdtem azt.
Óráknak tűnő percek teltek el, mire végre sikerült lenyugodnom, és akkor olyan fáradtság lett úrrá rajtam, hogy a szemhéjaim szinte leragadtak, bár a rossz érzés továbbra sem szűnt meg.
Éppen álom és ébrenlét között lebegtem, mikor elkezdődött a rémálom…
Erős, kibírhatatlan fájdalom a hasamban, Tommy hirtelen, erőteljes mozdulatai és rúgásai, és a gondolat, miután egy elkínzott nyögés hagyta el a számat:
“Úgy tűnik, mégsem Lou miatt kell most aggódnom.”

.

BELOVED 10. rész *Silke*

Louis

Hazz szabályosan ragyogott, mióta együtt éltünk Washingtonban. Tommy első rúgásai és a tudat, hogy mellette lehetek, hihetetlenül boldoggá és felszabadulttá tett mindkettőnket. Nem bajlódtunk a lopott csókokkal, az illanásnyi érintésekkel, sem a titkos pillantásokkal, ehelyett ott estünk egymásnak, ahol éppen kedvünk szottyant hozzá, percekig falva egymás ajkait, ott simogatva a másikat, ahova csak a kezünk elér, mindezt akár egy-egy helyiség kellős közepén. Mintha a rengeteg külön töltött időt akarnánk bepótolni. Az elmúlt időszak ugyanis megmutatta nekünk, milyen életünk lenne külön. (Még úgy is felőrölt minket a hiányérzet, hogy egyhuzamban egy hónapnál nem voltunk többet távol egymástól.)
Már későre járt, mikor a kanapén összebújva élveztük a nyugodt légkört, ami körülvett minket. A tévében John Legend All of me-je szólt, én pedig halkan dúdoltam a dallamot, miközben az ujjaimmal finoman cirógattam Hazz haját, akinek a feje az ölemben pihent.
- Ki akarok menni… - sóhajtotta hirtelen. Megrezzentem, mert a szemei már percek óta csukva voltak, és azt hittem elaludt, így elég váratlanul ért mikor lenéztem, és láttam, hogy a gyönyörű smaragd szempár esdekelve néz rám.
Az egyre növekvő pocakja miatt nem szerettünk volna a nyilvánosság elé kerülni, ezért egy jó ideje nem hagytuk már el a lakást, de tudtam, hogy nem fogja sokáig bírni a bezártságot, így egyszerűen csak rámosolyogtam, és beleegyezésem jeléül biccentettem.
Eleinte csak csendben, egymás kezét fogva, szorosan egymás mellett haladtunk, aztán egyszer csak Hazz nekem dőlt, és megtörte a csendet:
- Hé… - mondta halkan, de nem mondott semmi többet.
- Hm? - néztem rá, de ő nem viszonozta a pillantásom, csak a járdát tanulmányozta, mintha hirtelen talált volna ott valami érdekeset.
- Szerinted… - kezdte, aztán mélyet sóhajtott, mielőtt kibökte volna: - Szerinted jó apa leszek? - kérdezte bizonytalanul, a kétségek a hangjában pedig megtorpanásra késztettek.
Összeszorult a szívem, ahogy a máskor energiától vibráló alakjára pillantottam, ami a sápadt hold fényében most inkább csak végtelenül sebezhetőnek és törékenynek tűnt.
- Hazz! - léptem hozzá, és megálltam vele szemben. Lassan előrenyúltam, megragadtam a kezét, és összekulcsoltam az ujjainkat, aztán a hüvelykujjammal simogatni kezdtem a kézfejét. - Biztos vagyok benne, hogy te leszel a legcsodálatosabb apuka a világon. Átadsz majd neki mindent, amit tudsz, és ha felnőttként csak fele olyan csodálatos lesz, mint amilyen te vagy, akkor a világ egy nagyon értékes emberrel fog gazdagodni - mondtam halkan, egyenesen a szemébe nézve, mire megrebbentek a szempillái, és a szeméből kigördült az első kósza könnycsepp.
A szabad kezemmel felnyúltam, az arcára simítottam a tenyerem, és letöröltem az utcai lámpa fényében megcsillanó cseppet, aztán hozzá hajoltam, és közelről suttogtam, egyik szeméből a másikba nézve:
- Már most is olyan odaadóan szereted, hogy néha úgy tűnik, mintha rajta… Nem! - mosolyodtam el lágyan, és végigsimítottam az arcán, ő pedig belehajtotta a fejét a tenyerembe, miközben hosszú szempillái alól nézett rám. - Mintha rajtunk kívül senki másnak nem lenne helye a szívedben - szorítottam meg finoman az ujjait. - Lehet valaki rossz apa, aki ennyi szeretetet tud adni a fiának?
Egy pillanatig még csendben nézett rám, mielőtt szorosan magához szorított volna, és a nyakambaba temette az arcát, miközben finoman remegett a karjaim közt.
Lassan elhúzódott tőlem miután megnyugodott, és egy hosszú csókot nyomott a számra, aztán újra összekulcsolta az ujjainkat, és folytattuk a sétát.
Ezután az éjszakai sétáink valahogy mindennapossá váltak.

Hallgattam Hazz egyenletes szuszogását, miközben szorosan a hátához simulva feküdtem, a tenyerem pedig a hasán tartottam, miután végre elaludt.
Felemelkedtem, megtámaszkodtam a könyökömön, és a fejem a tenyerembe fektettem, miközben a másik kezem is felemeltem, és az ujjbegyeimmel finoman cirógatni kezdtem az arcát. Halványan elmosolyodott és belefordította az arcát az érintésembe, nekem pedig összeszorult a szívem, olyan gyönyörűnek tűnt most is. Még perceken keresztül figyeltem hosszú szempilláit, telt ajkait és békés arcát, mikor halkan nyöszörögni kezdett. A keze álmában is a hasára csúszott, a tudatosság teljes hiányával, és a tenyerét a pólójára simította. Puha csókot nyomtam az arcára mielőtt visszafeküdtem mögé, és követtem a példáját.
- Heló, nagyfiú - mondtam, mikor megéreztem Tommy kis rugásait. - Ezt jobb lenne, ha inkább nappal csinálnád, nehogy felébreszd aput - cirógattam Harry hasát a mutatóujjammal ott, ahol a nyomást éreztem, Tommy viszont csak egy erős rúgással válaszolt.
- Apu már felébredt… - motyogta Hazz álmos, rekedtes hangon, mire lágyan elmosolyodtam, és puha csókot nyomtam a vállára.
- Felkeltettünk? - kérdeztem bűntudatosan, mert tényleg szerettem volna, ha rendesen kipiheni magát.
- A kis focista labda helyett most még engem rugdos, úgyhogy nincs rá sok esély, hogy aludni tudjak, ha egyszer rájön a játszhatnék - fúrta az arcát a párnába, és a nyakáig húzta a takarót. Feljebb húzta a térdeit, hogy összébb gömbölyödjön, aztán pár perc elteltével hirtelen felém fordult, és a mellkasomnak támasztotta a homlokát. - Szólj rá a fiadra, hogy hagyja abba, mert aludni akarok - motyogta álmosan.
Még jobban hozzám préselte magát, végül a hátamra lökött, és félig felmászott rám. A lábát átvetette a combjaimon, a karját a hasamon dobta át, a fejét a mellkasomra hajtotta, aztán mocorgott még egy kicsit, végül elégedetten felszusszantott.
- Jó éjt, Lou... Jó éjt, Tommy - ásította, és egy pillanattal később már halkan hortyogott.
Átkaroltam a derekát, a másik kezemet pedig óvatosan a hasára csúsztattam és lehunytam a szemem. Nekem viszont sehogy sem jött álom a szememre. Csak a tenyerem alatt érzett finom kis mozgásra figyeltem, meg Hazz halk szuszogására, és akaratlanul is eszembe jutott, ahogy azt kérdezte:
”Szerinted jó apa leszek?”
És én vajon jó apa leszek? - ismétlődött a fejemben folyamatosan, de nem kaptam választ.
Aznap jöttem rá, hogy Harryt és Tommyt szeretni a legnagyobb vágyam a világon. Semmi mást nem akarok jobban, mint a gondjukat viselni és mindig a karjaimban tartani őket.

Harry

A hetek hihetetlen gyorsasággal teltek, mióta Louis velem volt. A jelenléte megnyugtatott, az érintése és a csókjai pedig felpezsdítettek, a puszta létezése pedig boldoggá tette a napjaim. Mivel Zayn (annak a biztos tudatában, hogy Louval vagyok) végül mégis csatlakozott Luke-hoz, így kettesben hagyva minket, az egész olyan volt, mintha megint nászúton lennénk. A nap huszonnégy órájában együtt voltunk, aki korábban kelt, az ágyba vitte a reggelit, és úgy ébresztette a másikat (bár a legtöbbször inkább csak Lou mosolygott rám a kezében egy tálcával, mert mindig én aludtam tovább), aztán többnyire heverészéssel és beszélgetéssel töltöttük el az időt. Ebéd után eleinte a városban bolyongtunk, de ahogy telt az idő, rá kellett jönnünk, hogy nem biztonságos, ha fényes nappal az utcán sétálgatunk, mert már túl nagy a hasam ahhoz, hogy elkerülje a média figyelmét. Három hétig bírtam megülni a fenekemen, de utána már kezdtem klausztrofóbiás lenni, úgyhogy Louval késő esténként mentünk sétálni, majd miután visszaértünk az apartmanba mindig egy hosszú, forró fürdőt vettünk, mielőtt ágyba bújtunk és elaludtunk volna.
Egyszerűen minden tökéletes volt, csak egy valamit hiányoltam már egy ideje. A szexet.
Az egyetlen különbség a nászutunk és a jelenlegi helyzet között az volt, hogy évekkel ezelőtt egy bokor mögött is képesek voltunk egymásnak esni a homokos tengerparton, fényes nappal, most viszont amíg nem esek Lounak, addig semmi nem történik. Viszont nem akarok folyton én lenni a kezdeményező fél, úgyhogy akár napokig be kell érnem pár szenvedélyes csókkal és érintéssel. Ennyi viszont sosem volt elég.
Az ágyban feküdtünk, az egyik lábam kinyújtva, a másik a combjain átvetve, a fejem pedig a mellén, miközben hasam az oldalánál domborodik, az egyik kezem a mellkasomhoz húzva, a másikat pedig ő cirógatja a hasán.
- Lou… - törtem meg a csendet, mikor már percek óta csak csendben feküdtünk egymás mellett, és egy gondolat kezdett megfogalmazódni a fejemben.
- Hm?
- Megnéznél nekem valamit? - kérdeztem, és elfojtottam egy mosolyt. A hátamra gördültem, mielőtt még válaszolhatott volna, a lábaimat szétterpesztettem, a kezeimet pedig összekulcsoltam a hasamon.
- Persze - mondta zavartan, miközben feltérdelt mellettem.
- Olyan nagy a hasam... - sóhajtottam panaszosan, de azért szeretetteljesen kezdtem cirógatni a mutatóujjammal. - Már hónapok óta nem látom tőle a cerkám. Azt se tudom, hogy megvan-e még…
- Szóval azt akarod, hogy ellenőrizzem le? - kérdezte fél perc hallgatás után, és a hangjában nevetéssel vegyes hitetlenkededés csendült, én pedig bólintottam válaszul.
Várakozásteljesen néztem rá, mire felkuncogott. Beharaptam a szám, hogy elfojtsak egy meglepett nyögést, mikor nagyon komollyá vált az arca, de közben a szemei sarkában nevetőráncok táncoltak, és négykézláb bemászott a lábaim közé. Könnyedén lehúzta a melegítőm, épp csak a combom közepéig, és hümmögni kezdett, ahogy egyenesen a farkamra bámult. Éreztem, ahogy a vérem az ölembe áramlik, és a szívverésem felgyorsult, ahogy egy ujjal végigsimított rajtam.
- Valami nem stimmel… - jegyezte meg mellékesen, aztán lehajolt. Hirtelen felemeltem a fejem, hogy láthassam mit csinál, és csalódottan nyögtem fel, mikor rájöttem, hogy ez kivitelezhetetlen. Aztán megéreztem a lélegzetét a farkamon, és görcsbe rándult az alhasam. - Nem lehetek benne biztos, hogy minden rendben van-e itt, amíg nem látom az egészet - mormolta, és végignyalt a péniszemen, nekem pedig a tüdőmben rekedt a levegő.
Addig nyalogatott, míg a farkam kőkeményen feszült a hasamnak, aztán az ujjait köré kulcsolta, és kínzó lassúsággal visszahúzta rajta a bőrt, mire nyöszörögni kezdtem, a lepedőbe markoltam, és lehunytam a szemeim.
- Oké. - Felpattantak a szemhéjaim, és döbbenten néztem rá, ahogy elengedett, és visszamászott felém. Még akkor sem eszméltem fel, mikor felém hajolt, és egy csókot nyomott a számra. - Minden rendben odalent, szóval nincs miért aggódnod - nézett egyenesen a szemembe. Csak hápogni tudtam.
- Mi? - nyögtem ki végül magas hangon. Nem tudtam elhinni. Képes volt félbehagyni amit elkezdett, és simán álló farokkal hagyott. - Mekkora szemét vagy! - puffogtam, miközben felültem, és elkezdtem kimászni az ágyból.
De nem jutottam messzire, mert Lou visszarántott, finoman az ágyra lökött, és fölém mászott. Megtámaszkodott a fejem két oldalán, a hasa óvatosan az enyémnek simult, és szélesen vigyorogva nézett le rám.
Mérgesen néztem rá, de a mosolya ettől nem hogy eltűnt volna, csak még szélesebbé vált.
- Szállj le rólam… - morogtam, mire legnagyobb meglepetésemre eleget tett a kérésemnek. Értetlenül pillantottam rá, aztán meglepetten nyikkantam fel, mikor nemes egyszerűséggel az oldalamra fordított, és egy másodperc múlva már a hátamnak simulva feküdt.
- Nyugodj meg, kis hülye - kuncogott a fülembe, miközben az egyik kezét a fejem alá csúsztatta, a másikkal pedig a csípőmön simított végig. - Mindjárt segítek rajtad - mondta, és végighúzta az orra hegyét a nyakamon, aztán megfújta a bőröm, mire megborzongtam.
Először azt gondoltam, megérdemelné, hogy kimásszak a karjai közül, és itt hagyjam, de ezek a gondolatok azonnal köddé is váltak, ahogy körém fonta az ujjait, és erősen megszorított, amitől apró fehér csillagok kezdtek táncolni a szemem sarkában. Elölről a hajamba túrt, miközben a nyakamat harapdálta, és pumpálni kezdett. Hátrafeszítette a fejem, belenyalt a fülembe, és a hüvelykujjával letörölte az előnedvem. Elmélyült hangon kezdett mocskos dolgokat suttogni a fülembe, amitől perceken belül elsültem, és elégedetten pihegtem a karjaiban.

- Felkeltél már? - kérdezte Lou, miután a csípőjével belökte az ajtót, én pedig álmos dünnyögéssel válaszoltam.
A kezében két pohár narancslével és gőzölgő palacsintahalommal megpakolt tálcát egyensúlyozott, aztán az ölembe tette, miután sikeresen ülő helyzetbe tornáztam magam, és ő is felmászott mellém az ágyra.
- Tudod, nem kéne meztelenül aludnod, mert meg fogsz fázni - jegyezte meg.
- Ühüm - dünnyögtem. Egyszerűen még túl álmos voltam ahhoz, hogy felfogjam, amit mond. - Hol a banán? - kérdeztem, miközben a második falat palacsintát gyűrtem a számba.
- Nincs banán - jelentette ki, és tüntetőleg ő is enni kezdett.
Az utóbbi napokban minden reggel megkívántam valami olyat, amiért Lounak a reggeli közepén kellett elmennie a legközelebbi boltba, hogy megvegye, mert a hűtőben nem volt. Morgott is miatta, de azért mindig elment és megvette, amit szerettem volna. Tegnap viszont sehol sem kapott csokival bevont almát, pedig több boltba is elküldtem, szóval végleg kiakadt, és azt mondta, hogyha megint valami olyasmit akarok, ami nincs a közelben, akkor mondjak le róla, és akarjak inkább valami mást.
- Hányra megyünk az ultrahangra? - tereltem el a témát, és nekidőltem az oldalának.
- Egy óra múlva kéne indulnunk, hogy kényelmesen odaérjünk - felelte, és elmosolyodott, ahogy a villámat a szája elé tartottam.
- Akkor nem kell sietnünk - morfondíroztam, aztán elfogadtam a falatot, amit most ő nyújtott felém.

- A Tomlinsonok… - sóhajtotta elgyötörten Dr. Arbogast, ahogy beléptünk az ajtón, de Louval már le sem reagáltuk a viselkedését. Láthatóan ki nem állhat minket, és ezt nem is szándékozik elrejteni előlünk, de a babáért eltűrjük a viselkedését. - Na, pattanjon fel gyorsan, anyuci, hadd vizsgálja meg a doktorbácsi - paskolta meg a széket. Lou felhorkant mellettem, de én csak beletörődően helyet foglaltam, és felhúztam a pulcsim, miközben ő is leült mellém és megfogta a kezem, aztán a tekintetét a monitorra szegezte.
Minden egyes alkalom olyan, mint az első, mikor meglátom, hogyan gömbölyödik a hasam.
- Nem tudom eleget nézni és eleget simogatni ahhoz, hogy elhiggyem, ez a valóság - suttogta Lou a fülembe, és én nem tudtam nem egyetérteni vele. A terhességem, és hogy Louval a kapcsolatunk egyre csak jobb és jobb… Ez az egész olyan, mint egy álom.
- Úgy látom szépen fejlődik a kicsi - mormolta a doki, miközben az ultrahangfejet a hasamon húzgálta jobbra-balra. - Látják, itt vannak a kis kezei - mutatott a képernyőre, és halványan elmosolyodott, ahogy a pici ujjak ökölbe szorultak.
Mindig teljesen ledöbbent ahogy a máskor komor, ellenszenves arc ellágyul az ultrahang felvételen látottaktól, és a dokinak halvány ráncok jelennek meg az arcán a szinte láthatatlan mosolytól a szája sarkában.
- Meg tudja mondani a nemét? - kérdezte Lou, és izgatottan előrébb dőlt.
Pár perc hümmögés után egyszerűen kijelentette:
- Kisfiú.

.