BELOVED 10. rész *Silke*

Louis

Hazz szabályosan ragyogott, mióta együtt éltünk Washingtonban. Tommy első rúgásai és a tudat, hogy mellette lehetek, hihetetlenül boldoggá és felszabadulttá tett mindkettőnket. Nem bajlódtunk a lopott csókokkal, az illanásnyi érintésekkel, sem a titkos pillantásokkal, ehelyett ott estünk egymásnak, ahol éppen kedvünk szottyant hozzá, percekig falva egymás ajkait, ott simogatva a másikat, ahova csak a kezünk elér, mindezt akár egy-egy helyiség kellős közepén. Mintha a rengeteg külön töltött időt akarnánk bepótolni. Az elmúlt időszak ugyanis megmutatta nekünk, milyen életünk lenne külön. (Még úgy is felőrölt minket a hiányérzet, hogy egyhuzamban egy hónapnál nem voltunk többet távol egymástól.)
Már későre járt, mikor a kanapén összebújva élveztük a nyugodt légkört, ami körülvett minket. A tévében John Legend All of me-je szólt, én pedig halkan dúdoltam a dallamot, miközben az ujjaimmal finoman cirógattam Hazz haját, akinek a feje az ölemben pihent.
- Ki akarok menni… - sóhajtotta hirtelen. Megrezzentem, mert a szemei már percek óta csukva voltak, és azt hittem elaludt, így elég váratlanul ért mikor lenéztem, és láttam, hogy a gyönyörű smaragd szempár esdekelve néz rám.
Az egyre növekvő pocakja miatt nem szerettünk volna a nyilvánosság elé kerülni, ezért egy jó ideje nem hagytuk már el a lakást, de tudtam, hogy nem fogja sokáig bírni a bezártságot, így egyszerűen csak rámosolyogtam, és beleegyezésem jeléül biccentettem.
Eleinte csak csendben, egymás kezét fogva, szorosan egymás mellett haladtunk, aztán egyszer csak Hazz nekem dőlt, és megtörte a csendet:
- Hé… - mondta halkan, de nem mondott semmi többet.
- Hm? - néztem rá, de ő nem viszonozta a pillantásom, csak a járdát tanulmányozta, mintha hirtelen talált volna ott valami érdekeset.
- Szerinted… - kezdte, aztán mélyet sóhajtott, mielőtt kibökte volna: - Szerinted jó apa leszek? - kérdezte bizonytalanul, a kétségek a hangjában pedig megtorpanásra késztettek.
Összeszorult a szívem, ahogy a máskor energiától vibráló alakjára pillantottam, ami a sápadt hold fényében most inkább csak végtelenül sebezhetőnek és törékenynek tűnt.
- Hazz! - léptem hozzá, és megálltam vele szemben. Lassan előrenyúltam, megragadtam a kezét, és összekulcsoltam az ujjainkat, aztán a hüvelykujjammal simogatni kezdtem a kézfejét. - Biztos vagyok benne, hogy te leszel a legcsodálatosabb apuka a világon. Átadsz majd neki mindent, amit tudsz, és ha felnőttként csak fele olyan csodálatos lesz, mint amilyen te vagy, akkor a világ egy nagyon értékes emberrel fog gazdagodni - mondtam halkan, egyenesen a szemébe nézve, mire megrebbentek a szempillái, és a szeméből kigördült az első kósza könnycsepp.
A szabad kezemmel felnyúltam, az arcára simítottam a tenyerem, és letöröltem az utcai lámpa fényében megcsillanó cseppet, aztán hozzá hajoltam, és közelről suttogtam, egyik szeméből a másikba nézve:
- Már most is olyan odaadóan szereted, hogy néha úgy tűnik, mintha rajta… Nem! - mosolyodtam el lágyan, és végigsimítottam az arcán, ő pedig belehajtotta a fejét a tenyerembe, miközben hosszú szempillái alól nézett rám. - Mintha rajtunk kívül senki másnak nem lenne helye a szívedben - szorítottam meg finoman az ujjait. - Lehet valaki rossz apa, aki ennyi szeretetet tud adni a fiának?
Egy pillanatig még csendben nézett rám, mielőtt szorosan magához szorított volna, és a nyakambaba temette az arcát, miközben finoman remegett a karjaim közt.
Lassan elhúzódott tőlem miután megnyugodott, és egy hosszú csókot nyomott a számra, aztán újra összekulcsolta az ujjainkat, és folytattuk a sétát.
Ezután az éjszakai sétáink valahogy mindennapossá váltak.

Hallgattam Hazz egyenletes szuszogását, miközben szorosan a hátához simulva feküdtem, a tenyerem pedig a hasán tartottam, miután végre elaludt.
Felemelkedtem, megtámaszkodtam a könyökömön, és a fejem a tenyerembe fektettem, miközben a másik kezem is felemeltem, és az ujjbegyeimmel finoman cirógatni kezdtem az arcát. Halványan elmosolyodott és belefordította az arcát az érintésembe, nekem pedig összeszorult a szívem, olyan gyönyörűnek tűnt most is. Még perceken keresztül figyeltem hosszú szempilláit, telt ajkait és békés arcát, mikor halkan nyöszörögni kezdett. A keze álmában is a hasára csúszott, a tudatosság teljes hiányával, és a tenyerét a pólójára simította. Puha csókot nyomtam az arcára mielőtt visszafeküdtem mögé, és követtem a példáját.
- Heló, nagyfiú - mondtam, mikor megéreztem Tommy kis rugásait. - Ezt jobb lenne, ha inkább nappal csinálnád, nehogy felébreszd aput - cirógattam Harry hasát a mutatóujjammal ott, ahol a nyomást éreztem, Tommy viszont csak egy erős rúgással válaszolt.
- Apu már felébredt… - motyogta Hazz álmos, rekedtes hangon, mire lágyan elmosolyodtam, és puha csókot nyomtam a vállára.
- Felkeltettünk? - kérdeztem bűntudatosan, mert tényleg szerettem volna, ha rendesen kipiheni magát.
- A kis focista labda helyett most még engem rugdos, úgyhogy nincs rá sok esély, hogy aludni tudjak, ha egyszer rájön a játszhatnék - fúrta az arcát a párnába, és a nyakáig húzta a takarót. Feljebb húzta a térdeit, hogy összébb gömbölyödjön, aztán pár perc elteltével hirtelen felém fordult, és a mellkasomnak támasztotta a homlokát. - Szólj rá a fiadra, hogy hagyja abba, mert aludni akarok - motyogta álmosan.
Még jobban hozzám préselte magát, végül a hátamra lökött, és félig felmászott rám. A lábát átvetette a combjaimon, a karját a hasamon dobta át, a fejét a mellkasomra hajtotta, aztán mocorgott még egy kicsit, végül elégedetten felszusszantott.
- Jó éjt, Lou... Jó éjt, Tommy - ásította, és egy pillanattal később már halkan hortyogott.
Átkaroltam a derekát, a másik kezemet pedig óvatosan a hasára csúsztattam és lehunytam a szemem. Nekem viszont sehogy sem jött álom a szememre. Csak a tenyerem alatt érzett finom kis mozgásra figyeltem, meg Hazz halk szuszogására, és akaratlanul is eszembe jutott, ahogy azt kérdezte:
”Szerinted jó apa leszek?”
És én vajon jó apa leszek? - ismétlődött a fejemben folyamatosan, de nem kaptam választ.
Aznap jöttem rá, hogy Harryt és Tommyt szeretni a legnagyobb vágyam a világon. Semmi mást nem akarok jobban, mint a gondjukat viselni és mindig a karjaimban tartani őket.

Harry

A hetek hihetetlen gyorsasággal teltek, mióta Louis velem volt. A jelenléte megnyugtatott, az érintése és a csókjai pedig felpezsdítettek, a puszta létezése pedig boldoggá tette a napjaim. Mivel Zayn (annak a biztos tudatában, hogy Louval vagyok) végül mégis csatlakozott Luke-hoz, így kettesben hagyva minket, az egész olyan volt, mintha megint nászúton lennénk. A nap huszonnégy órájában együtt voltunk, aki korábban kelt, az ágyba vitte a reggelit, és úgy ébresztette a másikat (bár a legtöbbször inkább csak Lou mosolygott rám a kezében egy tálcával, mert mindig én aludtam tovább), aztán többnyire heverészéssel és beszélgetéssel töltöttük el az időt. Ebéd után eleinte a városban bolyongtunk, de ahogy telt az idő, rá kellett jönnünk, hogy nem biztonságos, ha fényes nappal az utcán sétálgatunk, mert már túl nagy a hasam ahhoz, hogy elkerülje a média figyelmét. Három hétig bírtam megülni a fenekemen, de utána már kezdtem klausztrofóbiás lenni, úgyhogy Louval késő esténként mentünk sétálni, majd miután visszaértünk az apartmanba mindig egy hosszú, forró fürdőt vettünk, mielőtt ágyba bújtunk és elaludtunk volna.
Egyszerűen minden tökéletes volt, csak egy valamit hiányoltam már egy ideje. A szexet.
Az egyetlen különbség a nászutunk és a jelenlegi helyzet között az volt, hogy évekkel ezelőtt egy bokor mögött is képesek voltunk egymásnak esni a homokos tengerparton, fényes nappal, most viszont amíg nem esek Lounak, addig semmi nem történik. Viszont nem akarok folyton én lenni a kezdeményező fél, úgyhogy akár napokig be kell érnem pár szenvedélyes csókkal és érintéssel. Ennyi viszont sosem volt elég.
Az ágyban feküdtünk, az egyik lábam kinyújtva, a másik a combjain átvetve, a fejem pedig a mellén, miközben hasam az oldalánál domborodik, az egyik kezem a mellkasomhoz húzva, a másikat pedig ő cirógatja a hasán.
- Lou… - törtem meg a csendet, mikor már percek óta csak csendben feküdtünk egymás mellett, és egy gondolat kezdett megfogalmazódni a fejemben.
- Hm?
- Megnéznél nekem valamit? - kérdeztem, és elfojtottam egy mosolyt. A hátamra gördültem, mielőtt még válaszolhatott volna, a lábaimat szétterpesztettem, a kezeimet pedig összekulcsoltam a hasamon.
- Persze - mondta zavartan, miközben feltérdelt mellettem.
- Olyan nagy a hasam... - sóhajtottam panaszosan, de azért szeretetteljesen kezdtem cirógatni a mutatóujjammal. - Már hónapok óta nem látom tőle a cerkám. Azt se tudom, hogy megvan-e még…
- Szóval azt akarod, hogy ellenőrizzem le? - kérdezte fél perc hallgatás után, és a hangjában nevetéssel vegyes hitetlenkededés csendült, én pedig bólintottam válaszul.
Várakozásteljesen néztem rá, mire felkuncogott. Beharaptam a szám, hogy elfojtsak egy meglepett nyögést, mikor nagyon komollyá vált az arca, de közben a szemei sarkában nevetőráncok táncoltak, és négykézláb bemászott a lábaim közé. Könnyedén lehúzta a melegítőm, épp csak a combom közepéig, és hümmögni kezdett, ahogy egyenesen a farkamra bámult. Éreztem, ahogy a vérem az ölembe áramlik, és a szívverésem felgyorsult, ahogy egy ujjal végigsimított rajtam.
- Valami nem stimmel… - jegyezte meg mellékesen, aztán lehajolt. Hirtelen felemeltem a fejem, hogy láthassam mit csinál, és csalódottan nyögtem fel, mikor rájöttem, hogy ez kivitelezhetetlen. Aztán megéreztem a lélegzetét a farkamon, és görcsbe rándult az alhasam. - Nem lehetek benne biztos, hogy minden rendben van-e itt, amíg nem látom az egészet - mormolta, és végignyalt a péniszemen, nekem pedig a tüdőmben rekedt a levegő.
Addig nyalogatott, míg a farkam kőkeményen feszült a hasamnak, aztán az ujjait köré kulcsolta, és kínzó lassúsággal visszahúzta rajta a bőrt, mire nyöszörögni kezdtem, a lepedőbe markoltam, és lehunytam a szemeim.
- Oké. - Felpattantak a szemhéjaim, és döbbenten néztem rá, ahogy elengedett, és visszamászott felém. Még akkor sem eszméltem fel, mikor felém hajolt, és egy csókot nyomott a számra. - Minden rendben odalent, szóval nincs miért aggódnod - nézett egyenesen a szemembe. Csak hápogni tudtam.
- Mi? - nyögtem ki végül magas hangon. Nem tudtam elhinni. Képes volt félbehagyni amit elkezdett, és simán álló farokkal hagyott. - Mekkora szemét vagy! - puffogtam, miközben felültem, és elkezdtem kimászni az ágyból.
De nem jutottam messzire, mert Lou visszarántott, finoman az ágyra lökött, és fölém mászott. Megtámaszkodott a fejem két oldalán, a hasa óvatosan az enyémnek simult, és szélesen vigyorogva nézett le rám.
Mérgesen néztem rá, de a mosolya ettől nem hogy eltűnt volna, csak még szélesebbé vált.
- Szállj le rólam… - morogtam, mire legnagyobb meglepetésemre eleget tett a kérésemnek. Értetlenül pillantottam rá, aztán meglepetten nyikkantam fel, mikor nemes egyszerűséggel az oldalamra fordított, és egy másodperc múlva már a hátamnak simulva feküdt.
- Nyugodj meg, kis hülye - kuncogott a fülembe, miközben az egyik kezét a fejem alá csúsztatta, a másikkal pedig a csípőmön simított végig. - Mindjárt segítek rajtad - mondta, és végighúzta az orra hegyét a nyakamon, aztán megfújta a bőröm, mire megborzongtam.
Először azt gondoltam, megérdemelné, hogy kimásszak a karjai közül, és itt hagyjam, de ezek a gondolatok azonnal köddé is váltak, ahogy körém fonta az ujjait, és erősen megszorított, amitől apró fehér csillagok kezdtek táncolni a szemem sarkában. Elölről a hajamba túrt, miközben a nyakamat harapdálta, és pumpálni kezdett. Hátrafeszítette a fejem, belenyalt a fülembe, és a hüvelykujjával letörölte az előnedvem. Elmélyült hangon kezdett mocskos dolgokat suttogni a fülembe, amitől perceken belül elsültem, és elégedetten pihegtem a karjaiban.

- Felkeltél már? - kérdezte Lou, miután a csípőjével belökte az ajtót, én pedig álmos dünnyögéssel válaszoltam.
A kezében két pohár narancslével és gőzölgő palacsintahalommal megpakolt tálcát egyensúlyozott, aztán az ölembe tette, miután sikeresen ülő helyzetbe tornáztam magam, és ő is felmászott mellém az ágyra.
- Tudod, nem kéne meztelenül aludnod, mert meg fogsz fázni - jegyezte meg.
- Ühüm - dünnyögtem. Egyszerűen még túl álmos voltam ahhoz, hogy felfogjam, amit mond. - Hol a banán? - kérdeztem, miközben a második falat palacsintát gyűrtem a számba.
- Nincs banán - jelentette ki, és tüntetőleg ő is enni kezdett.
Az utóbbi napokban minden reggel megkívántam valami olyat, amiért Lounak a reggeli közepén kellett elmennie a legközelebbi boltba, hogy megvegye, mert a hűtőben nem volt. Morgott is miatta, de azért mindig elment és megvette, amit szerettem volna. Tegnap viszont sehol sem kapott csokival bevont almát, pedig több boltba is elküldtem, szóval végleg kiakadt, és azt mondta, hogyha megint valami olyasmit akarok, ami nincs a közelben, akkor mondjak le róla, és akarjak inkább valami mást.
- Hányra megyünk az ultrahangra? - tereltem el a témát, és nekidőltem az oldalának.
- Egy óra múlva kéne indulnunk, hogy kényelmesen odaérjünk - felelte, és elmosolyodott, ahogy a villámat a szája elé tartottam.
- Akkor nem kell sietnünk - morfondíroztam, aztán elfogadtam a falatot, amit most ő nyújtott felém.

- A Tomlinsonok… - sóhajtotta elgyötörten Dr. Arbogast, ahogy beléptünk az ajtón, de Louval már le sem reagáltuk a viselkedését. Láthatóan ki nem állhat minket, és ezt nem is szándékozik elrejteni előlünk, de a babáért eltűrjük a viselkedését. - Na, pattanjon fel gyorsan, anyuci, hadd vizsgálja meg a doktorbácsi - paskolta meg a széket. Lou felhorkant mellettem, de én csak beletörődően helyet foglaltam, és felhúztam a pulcsim, miközben ő is leült mellém és megfogta a kezem, aztán a tekintetét a monitorra szegezte.
Minden egyes alkalom olyan, mint az első, mikor meglátom, hogyan gömbölyödik a hasam.
- Nem tudom eleget nézni és eleget simogatni ahhoz, hogy elhiggyem, ez a valóság - suttogta Lou a fülembe, és én nem tudtam nem egyetérteni vele. A terhességem, és hogy Louval a kapcsolatunk egyre csak jobb és jobb… Ez az egész olyan, mint egy álom.
- Úgy látom szépen fejlődik a kicsi - mormolta a doki, miközben az ultrahangfejet a hasamon húzgálta jobbra-balra. - Látják, itt vannak a kis kezei - mutatott a képernyőre, és halványan elmosolyodott, ahogy a pici ujjak ökölbe szorultak.
Mindig teljesen ledöbbent ahogy a máskor komor, ellenszenves arc ellágyul az ultrahang felvételen látottaktól, és a dokinak halvány ráncok jelennek meg az arcán a szinte láthatatlan mosolytól a szája sarkában.
- Meg tudja mondani a nemét? - kérdezte Lou, és izgatottan előrébb dőlt.
Pár perc hümmögés után egyszerűen kijelentette:
- Kisfiú.

.