BELOVED 9. rész *Silke*

Már biztosan elegetek van belőle, hogy folyton csak bocsánatot kérek, de a részeket azért még nem hozom sűrűbben. Szóval...

Bocsánat, kedves Olvasók, akik itt vagytok, olvastok és írtok nekem.

És legfőképpen Beccától szeretnék elnézést kérni, amiért minden héten gondot okozok neki.

Tényleg sajnálom.

Ölellek titeket: Silke

Louis

- Louis! - Niall erőteljes hangja kirángatott a gondolataim közül, és újra fókuszálni kezdett a szemem. - Hé, mi van veled? - kérdezte aggódva, mikor felé fordítottam a fejem. - Mióta visszajöttél úgy viselkedsz, mint aki csak testben van itt, de lélekben teljesen máshol jár. Én megértem, hogy hiányzik neked Harry, de legalább a passzokra odafigyelhettél volna, hogy ne add át a labdát folyton az ellenfélnek. - Tudtam, hogy igaza van, mégsem tudott érdekelni annyira a dolog, mint amennyire kellett volna.
- Nyertünk, nem? - löktem oda foghegyről, mire felcsattant
- Persze, miután az edző leültetett a kispadra! Komolyan, majdnem agyvérzést kapott, mikor öngólt rúgtál! De nem csak ő! Mindenkinek csalódást okoztál, Tomlinson! - emelte meg a hangját, de tudtam, hogy még így is visszafogja magát. Teljesen belevörösödött az erőlködésbe, hogy ne képeljen fel ott helyben.
- Tudom… - sóhajtottam. - És sajnálom! - néztem a szemébe, hogy tudja, tényleg komolyan gondolom. - Csak mielőtt eljöttem Washingtonból, megint összevesztünk Harry-vel, és most sem beszéltünk meg semmit... Persze tudom, hogy ez nem ok, és hogy jobban kellett volna figyelnem, de egyszerűen képtelen voltam… - Mindig megjelent előttem az arca, ahogy szomorúan néz rám, és a fülemben csengtek a szavai.
“Én is sajnálom.”
- Nem értem, hogy ha ennyire megvisel titeket a különélés, akkor miért nem vagy ott vele - szólalt meg Niall pár perc hallgatás után, és kérdőn nézett rám.
- Hogy tudnék ott lenni vele? - kérdeztem lemondóan, enyhén hisztérikus hangon. - Most is csak három napra tűntem el, és már perrel fenyegetőznek.
- Ja, mert egyszerűen csak felszívódtál. De ha kitalálnál valami jó fedősztorit, akár két hónapig is Harry mellett lehetnél, mielőtt újra játszanod kellene - jelentette ki, mire döbbenten, megnémulva pislogtam rá.
- És ezt hogy gondolod? - nyögtem ki hitetlenkedve. Olyan elérhetetlennek tűnt, hogy ez tényleg megtörténjen, mégis feléledt bennem egy apró reménysugár.
- Add elő azt a sztorit, amit majd a médiának is fogtok, hogy külföldi béranyától vártok gyereket. Harry most is mellette van, és te is szeretnél csatlakozni hozzájuk, mert már csak két és fél hónap van hátra a szülésig. A nő mellesleg veszélyeztetett terhes és gyanús, hogy koraszülés lesz, ezért szeretnél te is ott lenni. Ha az edzőnek adod ezt elő, nagyobb a valószínűsége, hogy megkapod az engedélyt egy három hónapos szünetre - szúrta közbe. - Aztán ha már Washingtonban lesztek, csak el kell tűnnötök a nyilvánosság elől. Még az elején említettetek valami olyasmit, hogy a klinika egy társasház egyik emeletét foglalja el, és több lakás összenyitásából lett kialakítva. Szóval valószínűleg a legtöbb szoba elég nagy, hogy akár ott éljetek pár hónapig.
- Te tényleg gondolkoztál ezen - szólaltam meg pár perc döbbent csend után, és elképedve néztem Niallre.
- Láttam rajtatok, mennyire szenvedtek a távolságtól, úgyhogy elhasználtam pár agysejtemet, hogy előállhassak valami életképes tervvel - mosolygott rám kedvesen. - Persze, ez sem tökéletes, mert Harry-nek még majdnem négy hónapja van hátra, de jobb, mint az az állapot, amiben egy jó ideje tengődtök.
- Köszönöm - öleltem magamhoz. Ez az ötlet egyszerűen fantasztikus volt. A legjobb dolog, amit az utóbbi időben hallottam, és hogyha Niall nem áll elő vele, akkor még mindig csak magunkat gyötörve toporognánk egy helyben.
Felpattantam a helyemről, és hiába kiabálta utánam Ni, hogy várjak, amíg az edző lenyugszik, én képtelen voltam akár csak egy másodpercet elvesztegetni abból az időből, amit akár Harry-vel is tölthetnék, a karjaimban tartva őt.

Kettesével szedtem a lépcsőfokokat, a szívem őrülten kalapált, és csak az járt a fejemben, hogy mindjárt láthatom Harryt. Meg akartam ölelni, a karjaimban tartani őt, megcsókolni, és elmondani neki, hogy mennyire szeretem. Mindennél jobban vágytam rá, hogy végre vele legyek.


Harry

Lihegve vetettem a hátam az egyik falnak, és a hasamra szorítottam a kezem. Csak rohantam, amerre láttam, mindent és mindenkit félrelökve az útból, így fogalmam sem volt, hol vagyok. Most kellett volna kétségbeesnem, hogy mégis hogyan jutok vissza, de ez a gondolat eltörpült amellett, miszerint Lou ismét magamra hagyott.
Egy alakot pillantottam meg a szemem sarkából, aki kivált a tömegből, és egyenesen felém tartott. Még jobban lehajtottam a fejem, hogy az előre hulló, göndör tincsek eltakarják a profilom, és a földet kezdtem pásztázni. Tudtam, hogy ezzel már elkéstem, de egyszerűen képtelen lettem volna jópofizni egy paparazzival, vagy egy rajongóval. Csak csendet akartam.
Két fekete tornacipő jelent meg a látóteremben, a tulajdonosuk viszont nem szólalt meg, csak mellém állt, és ő is neki támaszkodott az épület falának. Percekig álldogáltunk egymás mellett, mire felsóhajtottam, és felé fordítottam a fejem.
Zayn halványan, szomorúan mosolyogva nézett rám, csokibarna szemeiben megértéssel. A pillantásunk összekapcsolódott, miközben sikertelenül próbáltam lenyelni a torkomban lévő gombócot, és előtörtek a könnyeim. Hozzá léptem, átöleltem a derekát, és a mellkasába fúrtam az arcom, ahogy rázni kezdett a zokogás.

- Hogy kerültél oda? - kérdeztem rekedten, mikor mellém állt, és egy bögre meleg teát nyomott a kezembe.
Elég feltűnő volt, hogy az utca kellős közepén két pasi ölelkezik, miközben az egyikük éppen szétbőgi a fejét, úgyhogy hamar szép kis tömeg gyűlt körénk. Csak percek kérdése volt, hogy felismerték Zaynt, utána pedig azt sem volt nehéz kitalálni, kihez tartozhat a göndör hajzuhatag, így végül bepattantunk egy taxiba, és visszahozattuk magunkat. Már biztos tele van a net a képekkel, ahogy pirosra sírt szemekkel, Zaynt ölelve, a karjával a vállamon sietünk a kocsiig.
- Végig követtelek - ült le mellém, és belekortyolt a teájába.
- De nem úgy volt, hogy csak estefelé érsz vissza? - kérdeztem szemöldökráncolva.
- Lou hívott - mosolygott rám szelíden. Már az említésétől is görcsbe rándult a gyomrom.
- Ó… - nyögtem ki értelmesen, aztán a számhoz emeltem a bögrét, és nagyot kortyoltam.
- Tíz körül felhívott, hogy délben indul a gépe, és még nem szólt neked róla. Aggódott miatta, hogy fogod fogadni a dolgot, ezért megkért, hogy minél hamarabb érjek ide.
- Te pedig jöttél, mert tudtad, hogy majd pátyolgatni kell - jegyeztem meg halkan.
- Azért jöttem, mert tudtam, hogy ez megint a padlóra fog küldeni. Melletted akartam lenni, és segíteni neked, hátha legalább egy kicsit elviselhetőbbé tudom tenni a hiányát. Ezért vagyok itt - mondta a szemembe nézve. A szavai hirtelen ráébresztettek valamire. Valamire, amire eddig sosem gondoltam, pedig végig itt volt az orrom előtt.
- Ezért vagy Washingtonban is, igaz? Nem költöztél be egyből, de végig az volt a szándékod, hogy vigyázz rám - gondolkoztam hangosan. - Nem kellett volna csak ezért áthelyeztetned magad - tiltakoztam. - Biztos van amit ahelyett csinálhatnál, hogy engem pesztrálsz…

- Nincs semmi olyan, amit szívesebben csinálnék, és fontosabb lenne ennél - szakított félbe, és rám mosolygott, mielőtt felállt.
- De akkor nem tölthetnél együtt több időt Luke-kal? - kérdeztem, mikor visszajött a konyhából, lehuppant mellém a kanapéra, és egy szendvicset nyomott a kezembe. - Biztos szeretne több időt veled tölteni…
- Okos srác, úgyhogy megértette, miért fontosabb ez, mint hogy elkísérjem őt a turnéjukon. A szünetekben meglátogat, és ha végeztek az utolsó állomáson is, akkor együtt elutazunk valahova.
- Biztos hiányzol neki - mondtam halkan. - Hidd el, tudom, miről beszélek.
- Holnap is találkozunk - ellenkezett, de már ő sem tűnt olyan biztosnak abban, hogy ennyi elég a párjának. Vagy hogy saját magának elég-e.
- Beszéljétek meg holnap, amikor találkoztok, és menj vele, ha mindketten ezt szeretnétek. Én megleszek. Amúgy is, Lottie egy hét múlva már jön is vissza, szóval nem lennék sokat egyedül - győzködtem, és a kezére fektettem a tenyerem. - Köszönöm, hogy ennyire törődsz velem, de ne hagyd a kapcsolatodat tönkremenni valaki más problémái miatt. - Elmosolyodtam, mikor láttam rajta, hogy megadta magát, és megpaskoltam a kézfejét.

- Ez reménytelen… - motyogtam. Ledobtam magamról a takarót, aztán kimásztam az ágyból, és a konyha felé vettem az irányt.
A sötétben botladozva, kezemben egy pohár meleg tejjel vánszorogtam el a kanapéig. Leültem, a hátam a karfának támasztottam, és egyszerre elszürcsöltem a poharam teljes tartalmát, aztán letettem a kis dohányzóasztalra. Magamra terítettem egy plédet, oldalasan visszaültem, nekidőltem a kanapé háttámlájának, és felhúztam a lábaim, miközben a kezem a hasamra siklott.
- Szia, Tommy - suttogtam, és cirógatni kezdtem a pocakom a pizsamafelsőmön keresztül. - Sajnálom, hogy ilyen későn zavarlak, de nagyon magányos voltam… - motyogtam, és elszorult a torkom, mert megjelent előttem Lou arca, ahogy szomorúan nézett rám, mikor újra el kellett válnunk egymástól. - Azt hiszem, már megint butaságot csináltam… - remegett meg a hangom. - Mindig akkor jövök rá, hogy türelmesebbnek kellett volna lennem apukáddal, mikor már elment. - Feljebb húztam a pólóm, hogy közvetlenül a bőrömet tudjam simogatni. A fejem a háttámlára hajtottam, és a szememmel követtem a láthatatlan vonalakat, amiket a mutatóujjammal rajzoltam. - Remélem, gyorsan eltelik az a pár hónap, amíg megszületsz - sóhajtottam. - Már nagyon várjuk, hogy a karjainkban tarthassunk. Vajon milyen leszel majd? - ásítottam. - Remélem, hogy nagyon fogsz hasonítani apukádra, és hatalmas, kék szemekkel, és barna hajjal születsz. Rám nem fogsz hasonlítani, de nem baj, mert az első testvéred az én göndör hajamat és zöld szemeimet örökli majd. Te leszel az ő bátor nagytesója, aki megvédi őt, mikor mi nem vagyunk ott, és akit mindenkinél jobban fog szeretni… - motyogtam, és hagytam, hogy lecsukódjanak a szemhéjaim, mert már ólomsúlyúnak éreztem őket.
Álmomban egy kicsi Louis-val és egy kicsi énnel fociztunk a hátsókertünkben. A gyerekek göndören kacagtak, mikor sikerült minket kicselezniük, vagy gólt rúgtak, és Tommy felkapta kicsi ént, mikor megnyerték a meccset. Megpörgette a levegőben, mire a pici nevetve visítozott, és átölelte a bátyja nyakát, göndör haja pedig a levegőben szálldosott mögötte.
Az álmomban kicsi én egy hihetetlenül édes kisfiú volt, ami megmelengette a szívem.

Zayn felébresztett hajnalban a motoszkálásával, mikor elhagyta a lakást, úgyhogy most fél úton jártam álom és ébrenlét között. Nagyon régóta most először, az elmém kiürült, és nem nyomták a vállam a nyomasztó gondolatok, a fejemben pedig az álmomat játszottam vissza újra és újra, ami minden egyes alkalommal mosolyt csalt az arcomra.
Az ablakkal szembe állított fotelben ültem a vállamra terített pléddel, és néztem a sötét, csillagos eget. Lehajoltam, felvettem a teámat a földről, és lassan kortyolgatni kezdtem.
Még nagyon korán volt, úgyhogy megrezzentem, mikor zörgést hallottam az ajtó felől. Nem értettem, Zayn miért próbálkozik a kulccsal, mikor nagyon jól tudja, hogy nyitva van az ajtó, hiszen ő ment ki rajta. És azt sem értettem, hogy mit keres itt egyáltalán, hiszen még csak egy órával ezelőtt lépett le, hogy felszedje Luke-ot, aki egy korábbi géppel utazott, ezért a délelőtti érkezésből hajnali lett.
- Történt vala..? - fordultam hátra, de mikor megláttam az ajtóban álló személyt, a torkomra forrtak a szavak.
Álmodom? Vagy már hallucinálok is? Louis ugyanis biztosan nem állhat az ajtóban lihegve, még a tegnapi ruháit viselve, hiszen nincs huszonnégy órája, hogy elment. Minimum három hét, mire újra el tud szabadulni.
- Harry - hagyta el a száját szinte sóhajtásként, az érzékeim pedig kiélesedtek, csak ettől az egy szótól. Mire felpattantam a fotelből és felé fordultam, addigra ő már átszelte a nappalit. Előttem állt, és közelről nézett a szemembe, aztán értem nyúlt, hirtelen magához rántott, és már csókolt is, mielőtt akár csak megszólalhattam volna.
- Szeretlek! - mormolta a számba. A hajamba túrt, miközben a másik kezével a derekam karolta át, és finoman magához húzott, hogy egy lélegzetvételnyi hely se legyen köztünk.
Az ujjai a hajamban és az ajkai az ajkamon végre magamhoz térítettek. Az egyik tenyerem a tarkójára csúsztattam, a másikkal pedig a vállát öleltem át, és az eddiginél is közelebb passzíroztam magam hozzá, közben azért vigyázva Tommyra is.
- Szeretlek - súgtam vissza remegve, és eleredtek a könnyeim.

- Akkor velem lehetsz három hónapig? - kérdeztem izgatottan, és megszorítottam a hasamon fekvő kezét.
Hosszú ideig nem akartunk elszakadni egymás ajkaitól, és a nappali közepén állva csókolóztunk, míg bele nem ásítottam a szájába. Felkuncogott, aztán egy édes puszit nyomott a számra, és kézen fogva kezdett húzni a háló felé. Befeküdtünk az ágyba, hátulról átölelt, a kezét pedig a hasamra simította, és elmesélte, hogy mi történt a meccsen, aztán felvázolta Niall ötletét, és a nem épp barátságos hangvételű tárgyalást az edzővel, aki először úgy nézett ki, mintha ott helyben képes lenne megölni őt, de végül elengedte. Azért még utána szólt, hogy “csak akkor gyere vissza három hónap múlva, ha már újra tudsz focizni”. Ezután egyből rohant a reptérre, felszállt az első gépre, és egyenesen ide jött.
- Igen - mondta, és éreztem a hangján, hogy mosolyog.
Belecsókolt a nyakamba, mire elégedetten felsóhajtottam, aztán csak feküdtünk csendben, egymás lélegzetvételeit hallgatva. És akkor hirtelen éreztem valamit…
Mintha buborékok pattantak volna a hasamba, egy finom kis nyomás, amit először fel sem fogtam, csak mikor újra megismétlődött.
- Lou! - sikkantottam, mire meglepetten megrezzent. - Tommy! Megmozdult! - kiáltottam izgatottan. - Érzed? - kérdeztem, és odanyomtam Lou kezét. Eltelt vagy egy perc is, mire újra megéreztem, és hallottam, ahogy Lou élesen beszívja a levegőt. Még közelebb araszolt hozzám, mintha így jobban érezhetné a kis mozdulatokat.
- Tommy?! - mormolta bizonytalanul, és belém hasított a felismerés, hogy ő még sosem szólította meg a kisfiunkat.
Biztatóan megszorítottam a kezét, és megszólaltam:
- Tommy, itt van apa - mondtam mosolyogva. - Rúgkapálj még egy kicsit, vagy nem fogja elhinni, hogy belőled is focista lesz! - kuncogtam, mire Lou is halkan felnevetett, aztán egy puha csókot lehelt a tarkómra.
Tommy válasza erre egy, az eddigieknél sokkal nagyobb rúgás volt.




.

BELOVED 8. rész *Silke*

Sajnálom, hogy ilyen ritkán jönnek a részek... :((

Remélem, hogy vannak azért még olyanok, akik ennek ellenére is szeretik ezt a történetet.

Jó olvasást mindenkinek!<3

xxSilke

Harry

Egész nap arra vártam, hogy csak kettesben legyünk, és most végre mindenki más elment. Lottie egy órával ezelőtt lépett le, hogy bulizzon az új barátaival, Zayn és Luke viszont csak pár perce hagyták el a házat. Fogalmam sincs hova mentek, de annyit felfogtam, hogy reggelig nem kerülnek elő, szóval végre itt a lehetőség.
A kanapén ültünk, Lou a dohányzóasztalra pakolta a lábait, és a karjait a háttámlára fektette, miközben én félig rajta, félig mellette kucorodtam össze. A fenekem a kanapén, a lábaim viszont az ölében voltak, a felsőtestemmel hozzábújtam, a fejem a vállára hajtottam, és inkább őt figyeltem, mint a filmet, ami a tévében ment. Ahogy néztem szögletes állkapcsát, festői arcvonásait, vékonymetszésű, halványrózsaszín ajkait, hullámokban öntött el a vágy.
Leraktam a lábaim a padlóra, aztán a pólója szegélyén kezdtem járatni az ujjaimat, és egy leheletnyit feljebb toltam az anyagot. A nyakához hajoltam és puha, meleg bőrét kezdtem cirógatni az ajkaimmal, miközben a pólóját már a köldökéig tűrtem, és az ujjaim éppen a vékony szőrcsíkon húztam fel, hogy aztán az ujjbegyemmel körbesimogassam a köldökét. Megborzongott, és elöntötte a libabőr, miközben egy jóleső sóhaj hagyta el a száját.
- Mit csinálsz? - nyögte, de már emelte is a csípőjét, mikor lehúztam a sliccét, és elkezdtem lefelé rángatni a nadrágját az alsójával együtt.
- Kívánlak - mormoltam, miközben lecsúsztam az oldalán, és az öléhez hajoltam, ahol félig kemény pénisze fogadott. Köré fontam az ujjaim, és lassan, erőteljesen pumpálni kezdtem, miközben a v-vonala finom bőrét a fogaim közé szívtam.
- Harry… Ezt… nem kéne - nyöszörögte, de nem is értettem, amit mond, csak a hangjából kihallatszó élvezetre, és az ujjaim között lüktető farkára koncentráltam.
Hirtelen kicsúszott alólam, felpattant, és átszelte a szobát, a falnak támaszkodott, hosszan, mélyeket lélegzett, miközben jól láthatóan próbálta visszanyerni az önuralmát. Én azonban már rég elvesztettem a sajátomat.
Nesztelenül mögé sétáltam, letérdeltem, aztán váratlanul megragadtam a derekát, és megfordítottam. Mielőtt akár meglepetten felkiálthatott volna, én már szívtam is. Közben a csípőjét fogtam, hogy egy helyben tartsam, és a belső combját simogattam.
- Hazz… - nyögte, miközben a hajamba siklottak az ujjai, és még jobban magára nyomta a fejem. Egy másodperc múlva azonban hirtelen ellökött magától, és én a fenekemre estem a nem várt lökéstől. - Mi a faszt csinálsz? - kérdezte indulatosan. A mellkasa szabálytalanul emelkedett és süllyedt, ahogy igyekezett visszanyerni az önuralmát.
Nem válaszoltam a kérdésre, mert a látvány teljesen maga alá gyűrt. A nadrágja a bokszerével együtt a bokáinál, a pólója felgyűrve, kőkemény pénisze pedig fedetlenül, keményen meredezik felém. Négykézláb ereszkedtem, és úgy közelítettem felé. Egy pillanatra sem tudtam róla levenni a szemem.
- Annyira kívánlak - búgtam, ahogy újra előtte térdeltem, és egyik kezemmel végigsimítottam combjának selymes bőrén.
- Harry - mordult fel, ahogy köré kulcsoltam az ujjaim, és erősen megragadta a csuklóm, de én nem is törődve vele hajoltam rá újra. - Azonnal hagyd abba! - Megijedtem attól, hogy rám kiabált.
Elkerekedett szemekkel néztem fel rá, a kezem a combomra ejtettem, és éreztem, ahogy könnyek futják el a szemem.
- Nem… nem akarsz engem - suttogtam szomorúan, és a padlóra szegeztem a pillantásom.
- Harry - mondta halkan, ahogy letérdelt elém, de én még mindig nem néztem fel rá. - Hé, Babycakes… - szólongatott, és óvatosan megfogta a kezem, mintha csak a reakciómtól tartana.
Pedig sosem adtam neki okot arra, hogy féljen az elutasításomtól, hiszen nem tudnék az érintése, és a szerelme nélkül élni, ha akarnék se.
- Most, hogy terhes vagyok… már nem kívánsz? - csuklott el a hangom, és éreztem, hogy könnyek folynak az arcomon.
- Hazz, ne beszélj butaságokat - mondta lágyan, és a kezével az állam alá nyúlt, hogy felemelje a fejem. - Ha tehetném minden nap, minden egyes percében csak a karjaim közt tartanálak, és soha nem engednélek el. Mást sem akarok, csak csókolni az ajkaid, érinteni a puha bőröd, és addig szeretkezni, amíg el nem veszíted az eszméleted. - Az arcomra simította a tenyerét, én pedig örömmel bújtam a gyengéd érintésbe. - Az, hogy bevállaltad ezt a kísérletet, csak azért, hogy benned növekedhessen a kisbabánk, és ne egy ismeretlen nő hozza őt a világra, mindennél csodálatosabb. - Egyenesen a szemembe nézett, ahogy ezeket mondta. Az arckifejezése teljesen ellágyult, és a szemei csillogtak, én pedig biztos voltam benne, hogy nála gyönyörűbb ember nincs a Földön. - Sokszor úgy érzem, annyira hihetetlenül szerelmes vagyok beléd, hogy az már épp ésszel fel sem fogható. - Szavait egy édes, finom csókkal pecsételte meg, majd elhúzódott tőlem, felállt, és a karjaiba vett, hogy úgy cipeljen el a hálószobáig.
- De akkor miért…? - kérdeztem csendesen, ahogy lerakott a puha ágyneműre, és rám húzta a vékony takarót.
- Kicsim - szakított félbe lágy hangon. - Ha nem állunk meg ott, akkor teljesen elragad minket a szenvedély, és a kanapén teszlek magamévá.
- Már ha eljutunk odáig - szúrtam közbe, mire vidám arccal fordult felém.
- Valószínűleg nem jutottunk volna el odáig - értett egyet, de aztán egy másodperc múlva már sokkal komolyabban folytatta: - Hazz, mindennél jobban szeretlek téged, és őrülten kívánlak. Majdnem én is elvesztettem a fejem, de - simította meleg tenyerét a hasamra - szerencsére még pont időben vettem észre a gömbölyű pocakodat - suttogta, ahogy lágyan köröket kezdett rá rajzolni a hüvelykujjával. - Veszélyeztetett terhes vagy. Ha bármi történne veletek, csak az én felelőtlenségem miatt… Azt sosem bocsátanám meg magamnak. - A hangja elfúlt, és nekem is időbe telt, mire összetudtam magam szedni annyira, hogy meg tudjak szólalni.
- Szeretlek! Annyira nagyon szeretlek - suttogtam elcsukó hangon, aztán a füléhez hajoltam és belesúgtam: 

- A doki szerint ha óvatosan csináljuk, akkor lehet. Csak vigyázz rám...


Louis

Lehajoltam hozzá és egy mély, lomha csókban forrtunk össze, miközben arrébb csúszott, én pedig felmásztam mellé az ágyra. Fél kézzel a hajába túrtam, a másikkal pedig a felkarjába markoltam, miközben fölé másztam. Tudtam, hogy nem kellene, és továbbra is ott motoszkált bennem a gondolat, hogy le kellene állnunk, de ahogy a nyelvemmel az övét simogattam, az ágyékom pedig az övének feszült, egyszerűen nem tudtam abbahagyni. Elváltam az ajkaitól, ő pedig kérdőn nézett rám, mikor lehúztam róla a melegítőnadrágját, hiszen ezelőtt én állítottam le őt, kétszer is.
- Nem hagyhatlak ilyen állapotban - mormoltam inkább magamnak, aztán finoman megharaptam a füle mögötti érzékeny részt, és végignyaltam a nyakát, éppen csak a nyelvem hegyét húzva át a puha, selymes bőrön. Megborzongott, és a lepedőbe markolt maga mellett, miközben annyira szétterpesztette a lábait, amennyire a vádlijain megfeszülő nadrág engedte. Alsógatyát egyáltalán nem viselt…
Megemelkedett, hogy lehúzhassam róla a felsőjét, aztán visszahanyatlott a párnák közé, és lerugdosta magáról a nadrágot. Alattam feküdt, anyaszült meztelenül, a szemeiben pedig ezer fokon lángolt a vágy, mégsem sürgetett. Az ajkaiba harapva hagyta, hogy tetőtől talpig végignézzek rajta, a testének minden egyes négyzetcentiméterét alaposan megfigyelve, közben pedig gyönyörű pénisze egyre jobban megkeményedett. Újból visszaereszkedtem rá, hozzásimultam, és belenyaltam a szájába. Megemelte a fejét, de én lejjebb csúsztam rajta, miközben a nyelvemmel kacskaringós, vastag sávban térképeztem fel a testét. Felnyögött, mikor a mellbimbóját a fogaim között kezdtem morzsolgatni, miközben végighúztam a körmeimet az oldalán. Még utoljára, kissé erősebben megharaptam a hegyes kis csúcsot, aztán áttértem a másikra. Eközben a tenyeremmel a mellkasán simítottam felfelé, át a torkán, egészen az arcáig. Két ujjamat ráérősen végighúztam nyáltól nedves ajkain, aztán meglepett, jóleső morgás tört fel a torkomból, mikor kinyitotta a száját, és a nyelvével csalogatta beljebb őket. Újabb lüktetés az ágyékomban, ahogy szopni kezdett.
Nedves puszikkal haladtam tovább, itt-ott óvatosan megharapva a finom bőrt, miközben a farka köré kulcsoltam az ujjaim. Minden mozdulatom szinte már kínzóan lassú volt, de minél jobban el akartam nyújtani. Ki tudja, mikor lesz rá újra lehetőségünk, hogy együtt legyünk…
Visszamásztam hozzá, kihúztam az ujjaim a szájából, és újra megcsókoltam, miközben a tenyerem végighúztam a testén. Végül benyúltam a lábai közé, a nyálától előnedvesített mutatóujjam az ánuszához illesztettem, és párszor megnyomtam, de még nem hatoltam be.
- Kérlek… - nyöszörögte Harry, miután elváltak az ajkaink, hogy egy lélegzetnyi levegőt vegyünk.
Belenéztem gyönyörű, zöld szemeibe, és szíven ütött, hogy nemsoká újra itt kell hagynom őt. Hihetetlen fájdalommal járt a különélés, és a távolság. A magány egy addig ismeretlen szintjét tapasztaltuk meg mindketten, mióta egy kontinens választott el minket egymástól.
Újra megcsókoltam, és bedugtam az első ujjam, hogy még jobban érezzem őt. Éreznem kellett, hogy ott van velem, vagy összeroppanok a hiányától.
Hamarosan csatlakozott a második ujj is. Hazz nyöszörgött, még többet akart, de én önző módon kiélveztem minden pillanatot, és nem gyorsítottam a tempón. Felhúzta a lábait, és szégyentelenül széttárta őket annyira, amennyire csak képes volt rá. Tudtam, hogy mit csinál, de nem adtam meg magam az édes csábításnak. Ráérősen ollóztam az ujjaimmal, csavargattam őket, miközben a nyakát, a mellkasát és az arcát szórtam be apró, illanásnyi csókokkal.
- Lou… - nyüszítette panaszosan, mikor már a harmadik ujjam is könnyedén becsusszanhatott volna, én pedig végre eleget tettem a kérésének.
Kihúztam az ujjaim, felmásztam hozzá, mindkét kezemmel megtámaszkodtam a feje két oldalán, és annyira hozzápasszíroztam magam, hogy kőkemény pénisze a hasunk közé szorult. A szemébe néztem, és fogva tartottam a pillantását. Nem tudom, hogy mit láthatott az arcomon, de egy pillanatra elakadt a lélegzete, mielőtt lenyúlt volt kettőnk közé. Finoman megmarkolta a péniszem, még jobban széttárta a lábait, és a farkam tompa végét a bejáratához illesztette.
Lehajoltam hozzá, és egy csókot nyomtam a szájára, mielőtt a makkom átjutott az izomgyűrűn.
- Szeretlek! - mondtam halkan, közel az arcához, egyik szeméből a másikba nézve, miközben az egyik kezemmel a haját simogattam, és centinként toltam egyre beljebb magam. Csak nézett rám elnyílt szájjal, az arcom fürkészte, aztán egy apró sóhajt követően halványan elmosolyodott, és felhajolt egy édes csókra.
Minden egyes mozdulattal szinte teljesen kihúzódtam belőle, hogy aztán újra tövig elmerüljek benne. Az ajkaink és a nyelvünk egymást simogatták, miközben az ujjainkkal egymást cirógattuk minden elérhető bőrfelületen. Az eddigieknél hangosabban nyögött, mikor eltaláltam a prosztatáját. Ezután pár jól célzott lökés elég volt, hogy megfeszüljön körülöttem, és a nevemet nyögve a hasára élvezzen.
Kihúzódtam belőle, és közelről figyeltem, ahogy lecsendesül, amíg már csak halkan pihegett alattam. Enyhén összeráncolta a szemöldökét, és szólásra nyitotta a száját, de én megelőztem:
- Lennél ma a nagykifli? - Csak ennyit kérdeztem.
Aggódva nézett rám, de azért bólintott, mire egy csókot nyomtam a homlokára, aztán az éjjeliszekrényhez nyúlt, hogy elvegyen pár zsebkendőt.
Az oldalamra feküdtem, egyik kezem a párna alá, a másikat pedig az arcom elé tettem. A térdeimet enyhén felhúztam, és vártam, hogy Harry befeküdjön mögém. Megemeltem a fejem mikor hozzám simult, mire ő a karját a párnámra fektette. A bicepszére hajtottam a fejem, és mélyen beszívtam az illatát, miközben ő az ujjai között kezdte tekergetni egy tincsemet, a másik kezét pedig az oldalamra csúsztatta.
Hirtelen az alhasamra siklott a keze, és már csak akkor eszméltem fel, mikor kecses ujjai félkemény péniszem köré kulcsolódtak. A kezéért nyúltam, finoman, de határozottan megragadtam a csuklóját, és elhúztam az ölemből. A hasamra fektettem a kezét, a kézfejére simítottam a tenyerem, és az ujjaim az övéi közé csúsztattam. Megszorítottam a kezét, a számhoz emeltem, és egy csókot nyomtam a tenyerébe.
Nem volt szükségem semmi másra, csak hogy érezzem az ölelését, a teste melegét. Azt, hogy még mellettem van.
Azt nem mondtam el neki, hogy azért nem tudtam maradéktalanul élvezni az együttlétünket, mert maga alá temetett a melankólia. Nem mondhattam azt, hogy lélekben nem tudtam teljesen ott lenni vele szeretkezés közben, mert mélyen legbelül máris az együtt töltött időt gyászoltam.

Alig egy órája keltem fel, palacsintát sütöttem neki, és ágyba hoztam a reggelit. A lábaim közé ült, és úgy ettünk, miközben néha-néha sziruptól édes csókokat váltottunk. Ez az egész olyan tökéletes lett volna így, ha megáll az idő, de az csak haladt tovább, és én minél jobban azt szerettem volna, hogy lelassuljon, annál gyorsabban telt. Megkeseredett a falat a számban, mikor az órára néztem és arcul csapott a valóság.
Harry elment zuhanyozni, én pedig kihasználtam az alkalmat, és összekapkodtam minden holmim, amit az elmúlt napokban széthagytam a szobában. Aztán megláttam Hazz tegnapi pólóját a földön, az arcomhoz emeltem, és azt is elraktam, miután mélyet szippantottam belőle.
“Ez az illat el fog tűnni, mire legközelebb találkozunk…” - gondoltam keserűen, és szorosan összepréseltem az ajkaim.
Megnyikordult az ajtó, az eddig vékony kis fénycsík kiszélesedett, és megjelent benne Harry árnyéka. Már akkor láttam az arcán a kétségbeesést, pedig még fel sem néztem rá.
- E-ez meg mi? - kérdezte döbbenten, mikor belépett a szobába, én pedig felpillantottam rá a bőröndöm mellett guggolva, és újra meghasadt a szívem, ahogy a tekintetem találkozott az ő hatalmasra kerekedett, smaragdzöld szemeivel.
Felálltam és két lépéssel előtte teremtem, aztán a felkarjára tettem a kezem, és nyugtatóan végigsimítottam a karján, egészen a kézfejéig, aztán összekulcsoltam az ujjainkat, mielőtt megszólaltam.
- Tegnap felhívott Liam, hogy azonnal induljak vissza Los Angelesbe, mert az edzőtől azt hallotta, hogy a fejesek szerződésszegéssel akarnak vádolni, és ha nem érek vissza a mai meccsre, akkor már csak a megfelelő körítést kell hozzáadniuk, hogy megalapozott legyen a dolog - mondtam halkan, és kerültem a pillantását.
- De… Csak két napja vagy itt… - dadogott. - Nem… Nem tudnád megoldani, hogy maradhass? - nézett rám reménykedve. Gombóc nőtt a torkomban az elveszett pillantástól, amivel rám nézett.
- Sajnálom… - A szája sírásra görbült, ahogy hátralépett. Az ujjai kicsúsztak az enyéim közül, a keze pedig mereven csapódott az oldalának.
Arra számítottam, hogy sírni fog, és kiabálni, hogy ne menjek el. Ehelyett ő csak csendben állt előttem, és némán nézett a szemembe, aztán lehajtotta a fejét. Végül csak ennyit suttogott, mielőtt kirohant volna a lakásból:
- Igen… Én is sajnálom.

.

BELOVED 7. rész *Silke*

Sziasztok!

Silke küldi Nektek az új részt, nagyon jó olvasást hozzá. Legyen szép a hetetek!

<3 Becca

Beléptem a sötét, üres házba, és mélyet sóhajtottam, mikor csak a néma csend fogadott.
Lou nem tudott eljönni, mert pár nap múlva meccsük lesz, és az edzője plusz edzéseket iktatott be. Lehetetlen volt elszabadulnia, én mégis összevesztem vele, mikor a telefonban elmondta, hogy most nem tud itt lenni velem.
Egy hónap telt el szilveszter óta, ami azt jelenti, hogy hetek óta nem láttam Louis-t, csak webkamerán keresztül, és ott is csak rövid időkre, mert valamelyikünk mindig hullafáradt volt.
Ledobtam a kabátom, lerúgtam a csizmáimat, a bárszekrény felé indultam, és megfogtam egy üveget, hogy aztán megdermedjek a mozdulat közepén. Nem ihatok.
Újabb sóhajjal tettem vissza a whiskyt a helyére, aztán elindultam a hálószoba felé. Hiába vagyok itt már négy hónapja, még mindig úgy érzem magam, mintha csak egy kiruccanáson lennék.
Egy nagyon hosszú, és magányos kiruccanáson.
Átgázoltam a szobán a fürdőig, a ruhákat útközben kapkodva le magamról, aztán rögtön a zuhany alá ugrottam, és a maximális hőmérsékletre állítottam a vizet. Le akartam mosni magamról az elmúlt napok feszültségét, az elhagyatottság érzését, a fájdalmat. A könnyeket, amik végigszánkáztak az arcomon, miután rácsaptam Lou-ra a telefont, és amik akaratlanul most is megindultak.
A csempének dőltem, és hagytam, hogy elkalandozzanak a gondolataim, pedig csak azt akartam, hogy a tudatom és a testem elzsibbadjon a forróvíztől, mégsem tudtam megállítani a könnyeim.
A fejemben képek villantak fel, és a fülemben hallottam Lou hangját. Minden ünnep, amit együtt töltöttünk, a nevetése, a boldog mosolya, a viccei. Minden szeretkezés az ágyban, a pulton, a padlón, a kanapén, az erkélyen, az udvaron, bárhol, és közben a nyögései, az elsuttogott szavak, az ígéretek. Magamon éreztem a lágy érintést, magamban a finom ujjakat, és a fülem mellett a halk, szeretetteljes hangot.
Az egész testem zokogás rázta, a lábaim remegtek, és végül fel is mondták a szolgálatot. A csempének dőlve csúsztam le, és csak ültem a zuhanytálcában, lehajtott fejjel, miközben a víz még mindig záporozott rám. Az órám csipogni kezdett, ezzel jelezve, hogy ideje bevennem a terhexint, és ahogy megnéztem az időt, fásultan vettem tudomásul, hogy tíz perccel múlt éjfél. Február elseje lett, és én huszonöt éves lettem.
- Boldog szülinapot… - suttogtam magam elé, és beharaptam az alsó ajkam, hogy gátat szabjak a könnyeimnek, aztán a mellkasomhoz húztam a lábaim, és átkaroltam őket. A tüdőm nem tudott elég levegőhöz jutni, a szívem pedig olyan hevesen vert, hogy azt hittem, mindjárt kiszakítja a mellkasom. Remegő kézzel nyúltam fel, hogy hidegvizet engedjek magamra, de a mozdulat közben megszédültem, és elsötétült körülöttem a világ.

Nagyot nyögve hanyatlottam vissza a párnára, mert a hirtelen felüléstől megszédültem, és megdörzsöltem a homlokom, de a tompán lüktető fejfájás csak nem múlt el. Homlokráncolva gondolkoztam, hogy vajon mit kereshetek egy kórteremben, aztán nagyot nyeltem, mikor eszembe jutott. Ha ezt Lou megtudja...
- Felébredtél? - Egy pillanatra megállt bennem az ütő, de mikor felfogtam, hogy a hang Zaynhez tartozik, megkönnyebbült sóhaj szakadt fel a tüdőmből.
Aztán szinte rögtön újra bennem is rekedt a levegő.
- Me-meddig aludtam? - dadogtam, és éreztem, hogy minden vér kifut az arcomból, ahogy a takaró alatt a hasamra simítottam a kezem.
- Majdnem tizenhárom órát. - A szavak hallatán azonnal felültem, és ledobtam magamról a takarót, nem foglalkozva a szédüléssel.
- A baba... Istenem... - motyogtam. Négy óránként kell szednem a terhexint, vagy elvetélek. És én tizenhárom óráig aludtam… - Istenem. - A könnyek elfutották a szemem, a látásom pedig elhomályosult.
- Feküdj vissza! - jött oda hozzám Zayn, és a vállaimnál fogva megpróbált visszanyomni az ágyra, de én vergődtem a fogásában.
- De a baba! - kiáltottam hisztérikusan, és már könnyek folytak az arcomon.
- Harry! - A hangja olyan erélyes volt, hogy egy pillanatra megfeledkeztem a kapálózásról. - Nincs semmi baja a gyereketeknek. Felmarkoltam pár kémcsövet, miután téged bepakoltak a mentőbe, és Hesse meg Arbogast személyesen jöttek el a kórházba, így a kezelőorvosod engedélyezte, hogy valamelyik ápolónő intravénásan beadja a szert, míg alszol. - Vagy egy percig csak bámultam rá, de végül nem tudtam legyőzni a késztetést, és a nyakába ugrottam. A karjaimat köré csavartam, miközben hatalmas, cuppanós puszit nyomtam az arcára.
- Köszönöm - leheltem megkönnyebbülten, és szorítottam az ölelésen.
- Jól van, Hazz. Minden rendben - simogatta a hátam, és csak most vettem észre, mennyire egyenetlen a légzésem. Még a vállaim is rázkódtak, mintha zokognék.
- Igen… - sóhajtottam. - Minden rendben. - Elváltam tőle és visszaültem az ágyra, mert a lábaim elgyengültek, és úgy éreztem, nem bírják megtartani a súlyom. - Egyébként mi történt?
- Fél egy előtt nem sokkal értem az apartmanba, mert a munkahelyi parti rettentő volt, így korán leléptem. - Közben egy kancsóból vizet öntött az éjjeliszekrényen álló pohárba, és felém nyújtotta, én pedig hálásan fogadtam el. - Egyből a fürdőszoba felé indultam, de hallottam, hogy csobog a víz, ezért először kopogtam. Nem szóltál vissza, hiába szólongattalak, úgyhogy bementem, és a zuhanykabinban az oldaladon fekve találtam rád, miközben záporozott rád a forróvíz - nézett rám rosszallóan, de láttam rajta, hogy igazán megrémült, mikor úgy talált. - Törölközőbe csavartalak, aztán pofozgattalak, de nem tértél magadhoz. Hívtam a mentőket, aztán amíg rájuk vártam rád adtam pár ruhát - intett a széken lévő összehajtogatott ruhák felé. - Hagytam, hogy elvigyenek, miután megmondták, melyik kórházba szállítanak, megkerestem a gyógyszert és a telefonod, aztán kocsiba ültem, felhívtam Arbogast, és felvázoltam neki a helyzetet. Fél óra múlva már mindketten itt voltak, és azon filóztak, hogy vajon az éjféli adagod bevetted-e, vagy már régebb óta voltál kiütve. Rengeteg orvosi szakszó röppent fel, mire végül a köpcös közölte, hogy “csak magát hibáztathatja, ha nem vette be, és emiatt komplikációk lépnek fel” - utánozta Mr. Arbogast hangját -, úgyhogy végül hajnali négykor kaptad meg az első szurit. Az orvosod szerint a kimerültség meg a túl sok stressz miatt ájultál el. Azon kívül, hogy leesett a vércukorszinted, és egy kicsit alultáplált vagy, a vizsgálatok nem mutattak ki semmiféle betegséget. A dokival alá akartunk íratni egy titoktartási szerződést miután rájött, hogy terhes vagy, de azt mondta, ne pazaroljuk ilyesmire az időnket, mert orvosként az a kötelessége, hogy segítsen a betegein, mellesleg amúgy sem állna szándékában már most tönkretenni egy még meg sem született gyermek életét - darálta le egy szuszra.
- És a paparazzik? Mióta kiderült, hogy hol lakom jelenleg, és hogy te is velem élsz egy ideig, azóta folyton a környéken ólálkodnak - mondtam aggódva, és az alsó ajkam kezdtem rágcsálni. - Nem akarom, hogy Lou megtudja az újságokból, mi történt…
- Azt hiszem, amiatt nem kell aggódnod. - Félve sandítottam fel Zaynre, mert a hangneme nem túl sok jót ígért, és ahogy megláttam az arcát, már tudtam, hogy megtette.
- Nem mondhatod komolyan - nyöszörögtem. Törökülésben ültem az ágyon, előre görnyedtem, és a tenyerembe temettem az arcom. - Felhívtad? Képes voltál felhívni?! Ó, istenem, tuti, hogy kiakadt. Most kurvára mérges… - Hirtelen egy új gondolat villant fel a fejemben. A rémülettől megfeszültek az izmaim, és magam elé meredve hagytam, hogy átjárjon a kétségbeesés. - Nincs itt - suttogtam. - Felhívtad, de ő nincs itt - remegett meg a hangom. - Annyira haragszik rám, hogy már látni sem akar… Vagy elege van abból, hogy folyton a távolság miatt panaszkodok, és… - Még folytattam volna a különböző, rosszabbnál rosszabb forgatókönyvek felsorolását, de Zayn megmentett a saját kínzó gondolataimtól azzal, hogy a vállamra tette meleg tenyerét, és megnyugtató hangon kezdett beszélni.
- Bármelyik percben itt lehet - mondta, és közben leült mellém az ágyra. Szólásra nyitottam a szám, de ő folytatta, mielőtt akár csak egy hangot is kiadhattam volna: - Az én hibám, hogy még nincs itt, mert csak akkor hívtam fel, mikor már lenyugodtak a kedélyek. Megpróbáltam megnyugtatni, de olyan ideges volt, hogy végül rám csapta a telefont. Aztán majdnem egy órával később visszahívott, és bocsánatot kért, amiért bunkó volt. Tipikus Louis - mosolyodott el. - Miután végighallgatott elmesélte, hogy hiába sikerült jegyet vennie, bekerítették a paparazzik, és lekéste a gépét, emiatt pedig eldurrant az agya, és “hülyeséget csinált” - mutatott idézőjelet az ujjaival. - Nem mondta el, hogy mit - rázta meg a fejét, mikor meglátta az arckifejezésem. - De a neten már lehet, hogy fent van. - Kicsit oldalra dőlt, és megemelte a lábát, aztán a farzsebéből előhúzta a mobilját, és lázasan kezdett keresni a legújabb hírek között. - Megvan! - kiáltott fel izgatottan pár percnyi keresés után. - Louis Tomlinsont ma…
- Akár én is elmondhatom. - Mindketten az ajtó felé kaptuk a fejünk, és azonnal felpattantam, ahogy megláttam Lou-t az ajtóban állva, vállán egy fekete sporttáskával. Fehér-kék Adidas pulcsit, fekete, feszes csőnadrágot, és szürke-fehér tornacipőt viselt. A haja kócosan hullott a homlokába, az arca nyúzott volt és két napos borosta fedte, a szemei pedig kifejezéstelenül szegeződtek rám.
- Öhm, szia… - mondtam bénán, és golflabda méretűre zsugorodott a gyomrom, miután nem köszönt vissza.

- Milyen az együttélés Zaynnel? - kérdezte Lou, és belefújt a kezében lévő pohárba, amiből friss kávé illata szállt fel.
A kórházi ágy szélén ültünk, mindketten magunk elé meredve, és csak a falióra kattogása zavarta meg a csendet. Miután Lou megjött Zayn azt mondta, hogy be kell mennie dolgozni (nem mintha elhinném, hogy vasárnap is behívják az ügynökségbe…), de majd estefelé még visszajön, aztán el is tűnt, mielőtt kettőt pisloghattam volna. Lou-val csak néztünk egymásra, és a másodpercek elteltével egyre erősebben szorította össze a szívem és a torkom a félelem. Nem tudtunk mit mondani egymásnak, és ez hihetetlenül megrémített. Idegesen elmosolyodtam, mikor már nem bírtam a csendet, és megkértem, hogy üljön le, amíg hozok egy kis kávét az automatából. Nem szólaltunk meg, mióta visszaértem, és odaadtam neki a poharat, úgyhogy egy pillanatra kizökkentett a gondolataimból a kérdése.
- Ó, ööö… Jó - feleltem zavartan, mert nem igazán tudtam, hogyan jött most ez ide. - Mármint, igazából sokszor vagyok egyedül a lakásban, mert a beosztásunk miatt pont elkerüljük egymást, de mikor ketten vagyunk, akkor minden flottul megy. - Feszülten csacsogni kezdtem, és ahogy telt az idő, úgy lettem egyre idegesebb, mert Lou csak ült mellettem, és nézett rám, de nem szólalt meg. Semmit sem reagált, bármit is mondtam, és a hallgatásával egyre jobban megijesztett.
- Ez így nem fog menni - vágott közbe, mikor éppen azt ecseteltem, Luke mikor jön Washingtonba legközelebb, és hogy azt mondta eljön hozzánk is két napra, mert végül ki tudtak harcolni egy kis szabadidőt.
- Ó, hát, Luke azt mondta, hogy már mindent elintézett, szóval nem hiszem, hogy gond lenne…
- Nem az - szakított félbe nyugodtan. - Ez nem fog menni - mondta, miközben a mutatóujjával hol rám, hol magára mutatott.
- M-mi? - dadogtam. Egész testemben remegni kezdtem, az arcomból kifutott a vér, és nem tudtam mást tenni, mint meredten bámulni Lou-ra. Nem fog menni a távkapcsolat?
- Túl messze vagyunk egymástól - emelte fel a mutatóujját. - Túl keveset találkozunk. - Középsőujj. - Túl keveset beszélünk, mert az egyikünk sosem ér rá. - Gyűrűs. - Nem törődsz magaddal. Le vagy fogyva, nem eszel rendesen, az immunrendszered gyenge. - Kisujj, és az egyik legrosszallóbb tekintet, amit valaha láttam. - Ez egyáltalán nem egészséges, és a babának sem tesz jót. De mivel az kivitelezhetetlen, hogy én ideköltözzek, vagy hogy te gyere vissza LA-be, és vigyük magunkkal a köpcöst is, ezért olyan megoldáshoz kell folyamodnunk, amit normális esetben nem tennénk. - Mélyet sóhajtott, én pedig felpattantam az ágyról, és ijedten meredtem rá, miközben a hasamra csúsztattam a kezem. Egyből a legrosszabb jutott eszembe.
- Nem vetetjük el Tommyt! - kiáltottam, a mellkasom pedig hevesen emelkedett és süllyedt.
- Miii? - Lou szemei döbbenten kikerekedtek, az ajkai elnyíltak, és ő is felpattant az ágyról.
- Nem vetetjük el… - ismételtem, de közbevágott.
- Nem, nem! - rázta meg a fejét. - Azt mondtad, hogy Tommy!? Kisfiú? - kérdezte, és izgatottan közelebb lépett hozzám. A szemei örömteli csillogásától kicsit megnyugodtam, de a kezeim továbbra is védelmezően tartottam a hasamon.
- Én ne-nem tudom - vallottam be őszintén. - Még nem láttuk az ultrahangon, szóval nem tudom. Csak kicsúszott - ráncoltam a homlokom. Azt sem tudtam, honnan jött egyáltalán ez a név. Még nem igazán beszélgettünk arról, hogy mi lesz a neve, ha megszületik. Mindig is olyan távolinak tűnt a kilencedik hónap vége, most meg már majdnem a félidőnél tartok. - De ha elvetetjük, akkor semmilyen nem lesz - mondtam csendesen, és félve néztem Lou-ra.
- Dehogy vetetjük el! - jelentette ki határozottan. - Félreértettél. Arra gondoltam, hogy holnap felhívom Lottie-t, és megkérem, hogy gondoskodjon rólad. Beszéltem vele, míg a taxiban ültem, és felajánlotta, hogy beköltözik hozzátok egy időre. Meg se próbálj vitatkozni! - emelte felém a mutatóujját, mikor rögtön ellenkezni akartam. - Fogytál, mióta terhes vagy. Ez így egyáltalán nem egészséges. Árnyékként fog követni, és ügyelni fog rá, hogy ne terheld túl magad, és rendszeresen étkezz.
- De...
- Legalább értem egyezz bele! - kérte, és sóhajtott, miközben közelebb lépett hozzám. - Szinte nem is emlékszem, mi történt azután, hogy Zayn felhívott, annyira aggódtam érted… Csak az járt a fejemben, hogy minél előbb itt lehessek veled, ezért először fel sem fogtam, mit tettem, mikor behúztam annak a fényképésznek - felnyúlt, és megdörzsölte a halántékát, én pedig most vettem észre, mennyire fáradt is valójában.
A kezéért nyúltam, összekulcsoltam az ujjainkat, és az ágy felé kezdtem húzni, kérdő pillantására pedig csak egy halvány mosollyal válaszoltam.
- Oké. - Csak ennyit mondtam, ő mégis megértette.

- Egyébként nekem tetszik a Tommy - törte meg a csendet Lou halk hangja.
A keskeny kórházi ágyon feküdtünk, szorosan egymásnak simulva, a keze át volt vetve a derekamon, és az ujjaimmal játszott, miközben valami régi, lassú dalt dúdolt.
- De te mindig egy kis hercegnőt szerettél volna, nem? - kérdeztem hasonlóan csendesen. Eleanor mesélte valamikor, hogy Lou mennyire odavan az aranyos kislányokért, ezért természetesnek vettem, hogy ő lányt szeretne, de erre már szinte az álom határán gondoltam csak vissza, mert hiába aludtam át a fél napot, Lou meleg, megnyugtató ölelése elringatott, és már alig tudtam nyitva tartani a szemem.- Nekem már van egy hercegnőm - kuncogott a fülem mellett, aztán puszit nyomott a tarkómra. Boldog mosollyal az arcomon aludtam el.
.