BELOVED 6. rész *Silke*

Köszönöm a kommentjeiteket! Megmelengetitek vele a szívem, mikor olvasom, amit írtok... Köszönöm! <3

Jó olvasást!

xxSilke

Louis

- Mi ez az isteni illat? - léptem be a konyhába, ahol Hazz sürgött-forgott egy piros kötényben, amit kis karácsonyfák díszítettek.
- Pulyka a sütőben, köret az asztalon, a bejglik az ablakban, és most csinálom a mézeskalácsot - mondta felém sem pillantva, könyékig cukormázasan, miközben a megpuhult tésztára rajzolt formákat.
Kora reggel óta süt, főz és takarít. Ragyogott a ház, mire kilenckor kimásztam az ágyból, és a fa is ott állt már a nappali közepén. Szerintem csak azért nem díszítette fel amíg aludtam, mert minden évben együtt aggatjuk fel a karácsonyi díszeket, mióta együtt vagyunk. (Ez volt kéttagú kis családunk első igazi hagyománya.)
Fogalmam sem volt, mikor kelhetett, de azóta úgy pörgött, hogy beleszédültem még abba is, ha csak néztem. Két órával ezelőtt is bejöttem a konyhába, hogy segítsek neki, de mivel a kávésbögre helyén kívül semmivel nem voltam tisztában, pár perc elteltével egy puha csókot nyomott a számra, és nemes egyszerűséggel kilökdösött az ajtón.
Nekidőltem az ajtófélfának, és onnan néztem, ahogy az összpontosítástól oldalt kidugott nyelvvel, folyamatosan gyártja a szebbnél szebb sütiket.
- Na, akkor te most leülsz, és nézed, én hogy csinálom - jelentettem ki húsz perc elteltével, mikor enyhén megremegett a keze, és frusztráltan felnyögött az elrontott fenyőfa láttán.
- Meg tudom csinálni egyedül is - morogta, de azért megadóan a kezembe nyomta a habzsákot, és leült a székre, amit kihúztam neki.
- Persze, hogy meg tudod - értettem egyet. - De én is szerettem volna díszíteni - mosolyogtam rá, amit hálásan viszonzott, és egy fáradt sóhajjal hátradőlt a széken.

- Lou, ezek… - kezdte, és hosszasan meredt a végeredményre, ami közel sem volt olyan esztétikus, mint amit ő csinált. És akkor még finoman fogalmaztam.
Eleinte tényleg próbálkoztam, hogy a rénszarvasok agancsai és patái fehérek legyenek, míg a testükön kis pöttyök legyenek szétszórva. Azzal sem volt gond, hogy a karácsonyfákat feldíszítsem, a hóembereket felöltöztessem és az ajándékok masnit kapjanak. Képes lettem volna megcsinálni, ha van hozzá türelmem.
A tizedik forma után azonban már csak hullámvonalakat, spirálokat és nagy pacákat kentem minden egyes üres négyzetcentire, így a végeredmény egy göröngyös, összefüggő, fehér felület lett, minden egyes alakzat tetején.
- Túl sok volt - szusszantottam, és lenyaltam a cukormázat az alkaromról. Hazz csak kuncogott rajtam, aztán a homlokomhoz nyúlt, majd a kezét visszahúzva a szájába dugta az ujját, és lenyalogatta róla a mázat, egyenesen a szemembe nézve.
A farkam megrándult, ahogy az ujjait szopta, lassan, érzékien, és épp felé léptem, hogy szenvedélyesen megcsókoljam, mikor megszólalt a csengő.
Hazz apró sóhajjal húzta ki az ujját az ajkai közül, az ajtó felé indult, és kuncogott, mikor rosszallóan felnyögtem.
- Boldog karácsonyt! - kiabálta egy jókedélyű hang, ír akcentussal, mire én is elindultam az előszoba felé. Gondolatban arról győzködtem magam, hogy ne fojtsam meg a mi drága barátunkat, de mikor az előszobába lépve az a látvány fogadott, hogy a nevető Niall, Harry-vel a karjaiban forog köre-körbe, meglendült a kezem. - Ááú - nézett rám Ni összehúzott szemöldökkel és lekonyul ajkakkal, miközben a tarkóját dörzsölgette. Válaszul csak rávigyorogtam, és átöleltem Hazz derekát, aki mosolyogva figyelt minket oldalról.
- Sziasztok! - fordultam a többiek felé, és segítettem behozni a csomagjaikat.
- Boldog karácsonyt! - mosolygott rám El, és egy puszit nyomott az arcomra. Hirtelen eszembe jutott, ahogy három héttel ezelőtt ugyanitt állunk Harry-vel, és egy ostoba kép miatt veszekszünk, de elhessegettem a gondolatot, és egy pillanatra átkaroltam Eleanort.
- A többiek? - kérdeztem összeráncolt szemöldökkel.
- Liam nem tudott eljönni, mert a havazás miatt Sophia családjánál rekedtek, Max a bőröndjeinket cipeli fel…
- Zayn pedig a sarkon vár valakit - vágott közbe Ni a szemöldökét húzogatva, idióta vigyorral az arcán.
- Kit? - kérdeztük Harry-vel döbbenten, de csak vállvonogatást kaptunk válaszul.

Harry

- Mondott neked erről valamit? - kérdezte Lou, és a konyhapultnak támasztotta a csípőjét.
- Mondta, hogy találkozgat valakivel, de nem hittem, hogy ilyen komoly az ügy - vallottam be zavartan, miközben a forralt bort öntöttem ki a bögrékbe.
Max már felért, és éppen mindenki berendezkedett az elkövetkező napokra, míg Lou és én megterítettünk az ebédlőben és előkészítettük a fogásokat.
- Zavar? - nyújtott felém egy újabb bögrét, és az arcomat fürkészte.
- Hát… - meredtem a fazékra. - Nem az zavar, hogy van valakije, hanem hogy nekem nem szólt róla. Elvégre, legjobb barátok vagyunk már gyerekkorunk óta, vagy mi. Mégsem mondott nekem erről semmit - ráncoltam a szemöldököm, és a felszeletelt citromkarikákat a poharakba szórtam. - Pedig ha idehozza hozzánk több napra, akkor nem csak egy futó kaland - gondolkodtam hangosan. - És szerinted Niall mit érezhet? - kaptam fel a fejem rémülten, ahogy eszembe jutott, hogy szőke barátunknak mekkora fájdalmat okozhat majd együtt látnia valakivel a volt szerelmét. - Ő még nem volt senkivel a szakítás óta, Zayn viszont…
- Hazz - fogta Louis két tenyere közé az arcom. - Nyugodj meg. Zayn nem hozná ide azt a srácot, ha úgy gondolná, hogy az feszültséget generálhat. Ők ketten pedig barátokként váltak el egymástól. Gondolj csak bele, az előszobában Ni mosolya teljesen őszinte volt - mutatott rá, mire megkönnyebbülten sóhajtottam egy aprót.
- Igazad van - bólintottam, és hálás csókot nyomtam a a szájára. - De várj… Honnan tudod, hogy fiút hoz? - távolodtam el tőle, és homlokráncolva néztem a szemébe. Láttam rajta, hogy magában mérlegel, elmondhatja-e vagy sem, de aztán megadta magát.
- Nemrég… - kezdett bele pár másodperc hallgatás után, de egy hangos kiáltás félbeszakította:
- Megjöttüüünk! - Zayn hangjára elöntött a boldogság, és úgy fordultam ki Lou karjai közül, mintha csak ágyúból lőttek volna ki.
- Zaynieeee - sipítottam magas hangon, és nevetve a nyakába ugrottam, ezzel kibillentve az egyensúlyából. A lendülettől hanyatt vágódott, és fájdalmasan nyögdécselt, miközben én az arcát fürkésztem. - Jól nézel ki - vigyorogtam rá, és lassan lekászálódtam róla.
- Te viszont híztál - morogta, miközben ülő helyzetbe tornázta magát.
- Naaaaaaa! - szóltam rá tettetett sértettséggel, de nem bírtam megállni, hogy újra el ne vigyorodjak. - Hiányoztál - öleltem magamhoz, miután végre sikerült felállnia.
- Te is, haver - lapogatta meg a vállam.
- Hormonok - hallottam meg Louis hangját, mire elengedtem Zaynt, és kérdőn felé fordultam, de ő nem is hozzám beszélt. - Mostanában vannak ilyen kitörései, de az orvosunk szerint ez teljesen normális - magyarázta, miközben pakisztáni barátunkhoz sétált. - Örülök, hogy látlak. - Közben kezet fogtak, összeérintették a vállukat, és meglapogatták egymás hátát. - Ó! Te pedig… - hagyta félbe Lou a mondatot, miközben elnézett Zayn mellett. Követtem a tekintetét, és a tekintetem egy kék szempárral találkozott.
- Luke. Luke Hemmings - lépett előre, és a kezét nyújtotta. Eközben Zayn úgy helyezkedett, hogy mindhármunkat láthassa, és félmosollyal az arcán nézett a szőke srácra.
- Luke, ők itt Louis és Harry. Srácok, ő itt Luke, a barátom - nézett ránk, és megnyomta az utolsó szót.
- Louis Tomlinson - nyújtott kezet Lou, miközben feltűnően végigmérte a jövevényt.
- Örülök, hogy megismerhetem - mondta a srác mosolyogva, de mikor válaszként egy fájdalmas nyögést kapott, egy századmásodperc alatt olyan fehér lett, mint a fal.
- Ne magázz! Úristen, mindent, csak ezt ne! - szenvedett Boo drámaian, mire felkuncogtam a háta mögött. Idióta!
Szegény srác amúgy is teljesen be van tojva, ő meg még rá is tesz egy lapáttal.
- Jól van, menj arrébb - lökdöstem el, és kézfogásra nyújtottam a kezem. - Harry vagyok - mosolyogtam fel a szőke srácra bíztatóan.
- Heló! - nyögte, és én nem bírtam visszafogni egy újabb kuncogást. A tenyere olyan nyirkos volt, hogy halkan cuppant, mikor elvált az enyémtől. Lesütötte a szemét, és a szájában lévő ajakpiercinget kezdte piszkálni a fogaival, mire Zayn mellé lépett, és átkarolta.
- Ne csináljátok már! - szólt ránk mérgesnek szánt hangon, de a szája sarkában megbújó mosoly elárulta, mennyire jól szórakozik.
- Jójó, bocsi - mondtam vigyorogva.
- Legalább megpróbálhatnád úgy mondani, mint aki tényleg sajnálja!
- Hááát persze - forgattam meg a szemem, aztán hátat fordítottam nekik és dúdolva indultam el a konyha felé. - Vacsoraaaa! - kiabáltam, és eltűntem az ajtó mögött.

Vacsora után mindannyian a nappaliban gyűltünk össze, hogy sztorizgatással üssük el az időt, amíg leülepszik kicsit a sok fogás, amit készítettem. Utána jött a borozgatás és az ajándékbontás, ami miatt aggódtam egy kicsit, mert nem számítottunk Luke-ra, így nem is vettünk neki ajándékot. Nem akartam, hogy rosszul érezze magát, amiért neki nincs semmi a fa alatt, de mikor félrehívtam Zaynt, és elmondtam ezt neki, ő csak elmosolyodott, átkarolta a vállam, és azt mondta, hogy ne aggódjak ennyit, aztán visszavezetett a többiekhez.
Hát nem nyugtatott meg túlságosan.
Ahogy a fotel karfáján ültem, egyszer csak azt vettem észre, hogy Luke sokszor pillantgat felém lopva, és néha rajtam is felejti a tekintetét. Először furcsának találtam a dolgot, elvégre miért méreget, ha ott ül mellette a pasija?! De aztán rájöttem, hogy csak feszeng. A kanapé szélén ült, csendben figyelve a körülötte zajló eseményeket, és ahogy egyre tovább néztem őt, rájöttem, hogy azért nézett engem, mert én voltam egy egyetlen rajta kívül, aki nem kapcsolódott be a beszélgetésbe.
Én csak élveztem a családias hangulatot, a vidám cseverészés hangját, a felhangzó nevetés vidámságát, és hogy együtt lehetünk.
- Az a kölyök folyton téged néz - morogta mögülem a szeretett hang, mire féloldalasan Lou felé fordultam. Összeráncolt szemöldökkel, ellenségesen méregette szegény srácot, aki emiatt már felénk sem mert pillantani.
Kuncogtam, miközben leereszkedtem a karfáról, bele Lou ölébe, és rögtön megéreztem a körém fonódó, erős karokat. Beledőltem a meleg ölelésbe, és a nyakába suttogtam.
- Csak magányos. Zayn nem foglalkozik vele, de szerintem amúgy észre sem vette, hogy Luke nem tudott feloldódni. Néha ugyan megpróbálják bevonni a beszélgetésbe, de nem tud sokáig benne lenni, mert a többiek elkanyarodnak a témától, és nem tud hozzászólni. Pont azon gondolkoztam, hogy kihívom a konyhába, hátha egy kicsit jobban megismerhetem. Elvégre a nevén és a korán kívül semmit nem tudunk! - méltatlankodtam. Lou megadó sóhajjal engedett el, azonban mikor hátat fordítottam neki és már épp indulni készültem, visszahúzott a kezemnél fogva, és egy lágy csókot nyomott a kézfejemre, miközben egyenesen a szemembe nézett. A zafírkék szemek ellágyulva néztek, és ettől a pillantástól az én szívem ugyanúgy kihagyott egy dobbanást, mint a kapcsolatunk legelején.
Lehajoltam hozzá, az egyik kezemmel a combjára támaszkodtam miközben a másikat az arcára simítottam, és egy lassú csókot kezdeményeztem, amit szerelmesen viszonzott. A pulzusom megemelkedett, az arcomat elöntötte a forróság, és egyszerűen csak kicsúszott a számon:
- Szeretlek!
- Én is szeretlek! - mondta féloldalas mosollyal az arcán, és egy újabb csókért hajolt felém.
- Hékás! - Niall hangos kiáltására felé fordultunk. - Legyetek tekintettel szegény szingli barátotokra is! - dorgált minket, utána az Eleanor-Max páros felé is megrázta az ujját. - Hát milyen bánásmód ez? - zsörtölődött. - Mindenhol szerelmespárok, de a forralt bor bezzeg sehol! - Felnevettem, ahogy ezt mondta, az arcán az egyik legfurább fintorral, amit valaha láttam.
- Jójó, megyek már! - pattantam fel Lou öléből (fogalmam sincs, hogy mikor kerültem megint oda…), és megindultam a konyha felé. - Luke, segítenél? - fordultam a fiú felé, és mosolyogva figyeltem, ahogy lassan bólint, feltápászkodik és utánam indul.
- Mit segítsek? - kérdezte, miközben felültem a konyhapultra.
- Csüccsenj le valahova - intettem a bárszékek felé, mire összeráncolta a szemöldökét, és értetlenül nézett rám, de azért tette, amire kértem. - Szeretnélek megismerni egy kicsit, és ez tűnt a legkézenfekvőbbnek, hogy kettesben lehessünk - mondtam ki egyenesen.
- Öhm, oké - nyökögte zavartan. Egy pillanatig azon gondolkoztam, hogy mit kérdezzek ezután, de a szavak már ki is csúsztak a számon:
- Hogy jöttetek össze Zaynnel? - érdeklődtem, és enyhén félrebiccentett fejjel néztem rá, miközben megtámaszkodtam a két oldalamon, és beljebb csúsztam a márványlapon.
- Egy fotózáson találkoztunk.
- Fotózáson? Modell vagy? - Meglepett, hogy még sosem hallottam róla, mert szinte mindenkit ismerek legalább hallásból, és egy Luke-hoz hasonló srác amúgy is népszerű lenne.
- Ó, nem - mosolygott zavartan. - Egy bandában játszom, és az új albumunkhoz csináltunk képeket. A fotózáson találkoztunk, mert pont egy magazinhoz csináltak róla képeket, mielőtt odaértünk.
- És csak úgy odament hozzád? - kérdeztem, és a szemöldököm a homlokomra szaladt.
- Nem - mondta, és beharapta az alsó ajkát. - A barátaim észrevették, hogy nem tudom levenni róla a szemem, és… hát, tulajdonképpen odalökdöstek hozzá - nevetett kínosan, mire én is felkuncogtam.
Emlékszem milyen volt, mikor először láttam Zaynt fotózáson. Ahogy őt néztem, rájöttem, hogy a való életben csak egy kis részét mutatja meg annak a vonzerőnek, ami valójában benne lakozik. Nem tudtam róla levenni a szemem, ahogy félmeztelenül pózol, miközben az egész testén vízcseppek csillognak, mert éppen egy medencéből mászik ki egy magazin júliusi címlapfotójához.
Még újonc voltam, mikor ő már a ranglétra közepéig küzdötte magát, mégis felfigyelt rám, és a szárnyai alá vett. Ezzel kezdődött a kapcsolatunk, bár eleinte nem tisztáztuk, hogy szeretők, vagy inkább barátok vagyunk-e. Végül barátok lettünk, amit sosem bántam meg egy pillanatra sem.
- Melyik bandában játszol?
- A Five Seconds of Summers-ben. Egy ausztráliai pop-rock banda vagyunk.... - És ezután be nem állt a szája. Mesélt a bandatagokról, az eredményeikről, a számaikról, mindenről, ami velük történt, ettől pedig kellően fesztelen lett ahhoz, hogy végül magáról beszéljen. Kérdéseket tettünk fel egymásnak, amire a másikunk őszintén válaszolt. A Luke, akit megismertem, egy vicces, okos, vajszívű srác, aki fülig bele van zúgva Zaynbe, és ezt esze ágában sincs titkolni.
- Igazából még nem mondtam ki nyíltan, hogy biszex vagyok, de nem titkolom. Két másik bandatársam is bi, és a képeinkkel folyamatosan adagoljuk a rajongóknak, hogy a férfi nemhez is vonzódunk - magyarázta, aztán mutatott is pár ilyen képet a neten.
Miután meséltünk magunkról, teljesen más irányba tereltük a beszélgetést, és éppen David Beckham fenekéről beszéltünk, mikor Lou belépett a konyhába.
- Persze, kerek meg minden, de nekem csak az övé kell - mutattam Lou felé, aki erre elvigyorodott, és hozzám riszált.
- Ennek örülök - nyomott egy csókot a számra, aztán elvált tőlem, féloldalasan mellém lépett, és átkarolta a derekam.
- Hiányoztam? - kérdeztem kuncogva, mikor a vállamra hajtotta a homlokát, és hozzám simult.
- Persze, hogy hiányoztál - jelentette ki, és belecsókolt a nyakamba. - Már legalább egy órája kijöttetek. Niall becsiccsentett, úgyhogy bealudt a kanapén, Eleanor és Max is kidőltek, mert két napon keresztül alig aludtak, ha érted, mire gondolok - kacsintott rám játékosan. - Zaynnel pedig hiányoltunk titeket, úgyhogy percekig azon kattogtunk, vajon mit műveltek ennyi ideig. Arra gondoltunk, mi négyen még beszélgethetnénk, hogy én is jobban megismerhessem Luke-ot - mondta, bár a hangjában inkább kérdés volt.
- Összeszedek még egy kis mézeskalácsot, és mehetünk - mondtam, mire kaptam egy csókot a számra, aztán Lou ki is sazzézott a helyiségből. Bugyuta mosollyal az arcomon pattantam le a pultról, hogy elővegyem a sütis dobozt.
- Mióta vagytok együtt? - Megrezzentem Luke hangjára, de már reflexből válaszoltam:
- Hét éve.
- Azta. - A hangja döbbent volt, amin jót mosolyogtam magamban. - Úgy viselkedtek, mint a bátyámék, mikor friss házasok voltak.
- Pedig már négy éve házasok vagyunk. Ezt nem épp nevezhetjük frissnek. - Ahogy ránéztem, nem bírtam visszatartani a nevetést a reakciója láttán. Ezt az arckifejezést biztos, hogy tükör előtt szokta gyakorolni! - Jaj, ne vágj már ilyen meglepett képet! Zayn nem mondott neked semmit?
- Csak ma reggel kérdezte meg, hogy el tudnék-e jönni hozzátok pár napra. Annyit mondott, hogy ti vagytok a családja, úgyhogy szeretné, ha megismernénk egymást. Belementem, és egy óra múlva már a repülőn ültem, miután kiharcoltam a szüleimnél, hogy karácsony másnapján elengedjenek a családi házból, de emiatt nem tudott mesélni rólatok - magyarázta.
- Hát akkor menjünk, ne várakoztassuk őket tovább! - nyomtam egy megpakolt tálat a kezébe, átkaroltam a vállát, és még gyorsan megkaparintottam egy üveg bort, mielőtt elindultam vele a nappali felé.




.

BELOVED 5. rész *Silke*

Jó olvasást mindenkinek!

(Végre hétvége van!)

xx Silke

Louis

- Végre! - sóhajtottam megkönnyebbülten, ahogy beléptem a szállodai szobánkba. - Ha még egy óráig el kell viselnünk a köpcöst, én nem állok jót magamért - morogtam, miközben a dzsekim a kanapéra dobtam.
- Lou - szakított félbe Hazz, és hátulról átölelt. - Azon gondolkoztam, hogy ez az egész olyan mesterséges volt… - motyogta a nyakamba, miközben szorosan magához húzott. - Mi lesz a kisbabánkkal, ha már a fogantatása is ilyen mű volt?
Te meg miről beszélsz? - akartam kérdezni, de torkomra forrtak a szavak, ahogy egyik kezét a nadrágomba bújtatta, és az ujjaival simogatni kezdte a péniszem.
- Hazz - nyögtem, és megfordultam az ölelésében.
- Ejts teherbe, Louis! - A csípőjébe markoltam, ő pedig a nyakam köré fonta a karjait, ahogy szorosan egymáshoz simultunk, és a szájára hajoltam. Azonnal félredöntötte a fejét és beengedett, mikor végignyaltam az ajkain.
Felnyögött, ahogy az ujjaim a göndör tincsek közé csúsztak, és hozzám dörzsölte az ágyékát. Az érzéstől megrészegülve nyúltam ingének gombjaihoz, amik elpattogtak a szőnyegen, ahogy szabályosan letéptem róla a felsőt. Az ágy felé kezdtem tolni, és meglepetten nyikkant, mikor belöktem a puha párnák közé.
- Vetkőzz! - morogtam, és áthúztam a fejemen a pólóm, majd az övemhez nyúltam, és egy mozdulattal megszabadultam a nadrágomtól és a bokszeremtől. Mikor kiegyenesedtem, a látványtól felforrt a vérem, és végleg elveszítettem a józan eszem.
Harry teljesen meztelenül feküdt az ágyban, széttárt lábakkal, a csípőjét egy párnával támasztotta alá, csodás farka pedig keményen feszült a hasának. Egy ilyen invitálásnak képtelenség ellenállni.
Mélyet nyögtem, ahogy feltérdeltem az ágy szélére, és megragadtam az egyik bokáját. Felemeltem, és nedves csókokat hintettem rá, aztán végig a vádliján, míg a belsőcombjához nem értem. Finoman a fogaim közé szívtam a finom bőrt, és élvezettel hallgattam, ahogy Hazz kéjes nyöszörgéssel válaszol.
Összefutott a nyál a számban, mert a heréi közvetlenül az arcom mellett voltak, de türtőztettem magam, ellenálltam a késztetésnek, hogy a számba vegyem, és szopogatni kezdjem őket.
- Fordulj meg - nyögtem, és Hazz készségesen tette, amit mondtam. - Térdre! - utasítottam fojtott hangon, mert a vággyal teli pillantástól, amit rám vetett a válla felett, még jobban lüktetni kezdett a farkam. A tenyerem a lapockájára fektettem, és lenyomtam őt az ágyra, míg az alkarján nem támaszkodott.
Ott pucsított széttárt lábakkal, a háta gyönyörű ívben hajlott, és a teste remegett a várakozástól. Mögé térdeltem, a kezeim a két gömbölyű farpofára tettem, és széthúztam őket, hogy a következő pillanatban úgy kezdjem nyalni, mint fagyit a nyári kánikulában.
- Lou - nyögte, ahogy a nyelvem átdugtam az izomgyűrűn. - Lou! - A hangja sürgető volt, de úgy gondoltam, folytatom még egy kicsit az édes kínzást. - Bazmeg… - Begörbítette a lábujjait, miközben a karjait előre nyújtotta, és még jobban a matracra passzírozta a felsőtestét, hogy már teljesen a mellkasán támaszkodjon. Elvesztettem a fejem.
Kiegyenesedtem, és nyálat csorgattam a tenyerembe, miközben közelebb helyezkedtem hozzá. Gyorsan elkentem magamon a rögtönzött síkosítót, aztán a csípőjébe markoltam, és a farkam tompa végét az ánuszához illesztettem, majd egyetlen erős, kíméletlen mozdulattal tövig merültem el benne.
Egyszerre nyögtünk fel, de míg az én hangomból a színtiszta élvezet tükröződött, addig az övében fájdalom csendült, és láttam, ahogy a lepedőbe temeti az arcát, miközben a kezeivel görcsösen szorongatja azt. Előre nyúltam, megmarkoltam a péniszét, és a lökéseimmel egy ritmusra kezdtem pumpálni. Az obszcén hangok és a szex szaga betöltötték a szobát.
Harry hörgött, míg én a nevét nyögtem, és közben alapzajként hallatszott az összecsattanó bőr hangja, ahogy az ágyékom minden egyes döfésnél a fenekéhez csapódott. Felsikoltott, mikor eltaláltam azt a pontot, ami a legnagyobb gyönyört tudja neki nyújtani.
- Lou… - hörögte, és éreztem, ahogy rám feszül, miközben kirobban belőle az orgazmus. Még két döfés kellett, mire a szemeim előtt fehér pontok kezdtek táncolni, és engem is elsöpört az eksztázis.
Harryre omlottam miután mélyen beleélveztem, aztán félresöpörtem a haját a tarkójáról, és hosszú csókot nyomtam izzadságtól nyirkos bőrére, mielőtt kihúzódtam volna belőle. Felálltam, és a fürdőszobába sétáltam, ahonnan egy vizes törölközővel tértem vissza Harryhez. Elmosolyodtam rajta, ahogy az ágyon kinyúlva pihegett, aztán mellé térdeltem, és letöröltem a fenekéből szivárgó ondót.
- El ne menj… - motyogta, mikor fel akartam állni, hogy megszabaduljak a törölközőtől, de a szavai hallatán inkább gombóccá gyúrtam, és eldobtam a fürdő ajtajáig.
- Dehogy megyek - feküdtem be mellé az ágyba, és magunkra húztam egy vékony plédet.
Harry közelebb fészkelődött hozzám, ahogy fekvő helyzete kerültem. A mellkasomra hajtotta a fejét, egyik lábát átvetette a combjaimon, miközben a hasamra is egy izmos kar fonódott, én pedig közben a hajába túrtam, és a másik kezemet összefűztem az övével a hasamon. Perceken belül már aludt is, én pedig ellágyulva néztem gyönyörű arcát, amin álmában is halvány mosoly ragyogott.
Egy hosszú csókot nyomtam a hajába, mielőtt az egyenletes szuszogása engem is elaltatott volna.

- Jól vagy? - kérdeztem Harrytől aggódva, mikor belépett az ajtón.
Az arca sápadt volt, a szemei fáradtan csillogtak, és remegett a keze, ahogy felnyúlt, hogy egy szalvétával megtörölje a száját.
A második hónap felénél jár, és a napjai nagy részét a vécét ölelve tölti. Hányingere van a kávé illatától, egy falat rántottától, de egy habos süteménynek még a látványától is. Az intenzív ízek és illatok teljesen kikészítik, de néha akkor is rosszul lesz, ha egyszerűen csak sokáig kell állnia. Próbálom minél könnyebbé tenni neki ezt az egészet, de nem tudok mindig mellette lenni. Hetente jó ha három napot együtt tudunk tölteni, és már kikészít a hiánya.
Ha itt vagyok, korábban kelek mint ő, minden reggel leviszem a szemetet, kiszellőztetem az egész házat, kávé helyett gyorsan legurítok egy-két energiaitalt, és mostantól csak sós kekszek, és pirítós lesz reggelire, amíg el nem éri a tizenkettedik hetet, mert állítólag onnantól talán jobb lesz a helyzet.
- Persze - mondta halkan, miközben az egyik székre zuttyant. - Csak semmi nem marad meg bennem - motyogta. Az asztalra könyökölt, a tenyerében megtámasztotta az állát, és onnan figyelte a mozdulataimat, félig lehunyt szemhéjai alól.
- Dr. Hesse szerint nem kell aggódnunk, ez csak a szokásos reggeli rosszullét - mondtam, miközben elé raktam egy pohár vizet. - Reggelire könnyű ételeket kellene fogyasztanod, szóval mostantól hanyagoljuk a rántottát - jelentettem ki, és a serpenyő teljes tartalmát a kukába borítottam.
- Te attól még ehettél volna! - tiltakozott.
- Jobban szeretem a pirítóst - mosolyogtam rá, és finoman csókot nyomtam a szájára.

- Hazz, vegyél már fel egy pólót! - morgolódtam. Már legalább ötször szóltam neki, hogy ne járkáljon félmeztelenül egész nap, mert meg fog fázni, de mindig csak elkezdett nyafogni, hogy neki most nincs kedve.
- Nem - jelentette ki egyszerűen, és visszafordult a tévé elé.
Két ujjamat az orrnyergemre szorítottam, és mély levegőket véve próbáltam lenyugtatni magam. Nem akartam ráförmedni Harry-re, de hihetetlenül nehéz volt megállni. Ezen a héten beteget jelentettem az edzőnél, hogy most öt napot lehessünk együtt, és azt hittem, majd most bepótoljuk a külön töltött időt. Egész úton idefelé csak arról fantáziáltam, hogy esténként összebújunk a kanapén a tévé előtt, együtt főzünk valamit ebédre, csókot váltunk amikor csak eszünkbe jut, és szorosan egymáshoz simulva alszunk éjszakánként.
Ezzel ellentétben Harry elnyúlt a kanapén, és egyedül teljesen el is foglalta azt, nekem kellett főzni, mikor megkívánt valamit, és ha néha eszébe jutott, akkor tele szájjal felém böffentett egy “kösz”-t, mellesleg elfelejtett szabadságot kivenni, úgyhogy be kellett járnia dolgozni, és nem akarta, hogy vele menjek a munkahelyére. Éjszakánkét pedig rémálmai voltak, úgyhogy a békés összesimulás helyett egész éjszaka vergődött és rúgkapált, miközben én mellette virrasztottam.
Nem akartam ideges lenni rá. Tudtam, hogy a rémálmokról nem ő tehet, és hogy bárkivel előfordulhat, hogy elfelejt valamit. Még azt is elnéztem neki, hogy bunkón viselkedik, és egyáltalán nincs tekintettel rám. De azt már nem tudtam hova tenni, hogy ennyire távolságtartó velem. (Szerettem volna ezt is a terhesség számlájára írni, de úgy éreztem, azzal csak hiú ábrándokat kergetnék.)
Alig szólt hozzám, ha pedig én kezdeményeztem a beszélgetést, ő csak egy-két szavas válaszokra méltatott, és én ezt egyáltalán nem értettem. Normális esetben csókot lopna, átölelne, velem pihenne, és még ha a szoba másik végéből is, de mosolyogna rám.
“Most pedig… Semmi. Mintha nem is akarná, hogy itt legyek. Mintha szándékosan csinálná, hátha hamarabb elmegyek.” - A gondolattól golflabda méretűre zsugorodott a gyomrom, és elfutották a szemem a könnyek.
Három napja alig aludtam. Fáradt voltam, ideges és kétségbeesett. Szerettem volna Harry-vel lenni, de nekem mint mindig, most is az volt a legfontosabb, hogy neki mi a legjobb. Ha nem akarja, hogy itt legyek, akkor nem leszek itt.
Elszorult a torkom, ahogy mögé lépkedtem, és hátulról átkaroltam a nyakát. Az arcom az övéhez dörzsöltem, miközben egy reszketeg sóhaj szökött ki az ajkaim közül.
- Szia, Hazz - motyogtam, aztán elengedtem őt, és felegyenesedtem, de nem tudtam megállni, úgyhogy visszahajoltam hozzá, és egy csókot nyomtam a feje búbjára.
Gyors léptekkel indultam a hálószoba felé, ahol a bőröndöm szinte érintetlenül feküdt kinyitva a fal mellett. Bedobáltam azt a pár ruhadarabot, ami körülötte hevert, aztán becipzáraztam, és hátra sem pillantva elhagytam a szobát.
- Hova mész? - hallottam Hazz hangját mikor áthúztam a bőröndöm a küszöbön, mire felé fordultam. A kanapén térdelt, a tévét már azelőtt kikapcsolta, hogy kijöttem volna, és tágra nyílt szemekkel, értetlenül meredt rám.
- Haza - feleltem csendesen, és elindultam az előszoba felé.
- Mi? Várj már, Lou! - kiáltott utánam, mire megtorpantam. - Most miért mész el? - kérdezte értetlenül. Megállt tőlem egy lépésre, a karjait összefonta a mellkasán, és összeráncolt szemöldökkel nézett rám.
- Hogy miért megyek el? - emeltem meg a hangom. - Azért Harry, mert mióta itt vagyok, szarsz a fejemre! Elvárod, hogy kiszolgáljalak, bunkózol, és jobbik esetben is úgy viselkedsz, mintha itt sem lennék. Minek maradjak itt? Láthatóan jól elvagy nélkülem, és csak zavarlak a jelenlétemmel. - Kitört belőlem a három napos feszültség, a hangomat pedig átitatta a düh és a kétségbeesés. Valójában féltem, sőt, rettegtem, hogy ez az elutasító magatartás valami sokkal nagyobbnak, sokkal fájdalmasabbnak az előszele.
Mi mindig megbeszéljük a problémáinkat. Nyugodtan, egy pohár tea mellett, vagy indulatosan, néha olyan hangosan üvöltözve, hogy másnapra berekedjünk, de sosem hagyunk kétséget afelől, hogy mi az, ami nyomaszt minket.
Most pedig csak csendben elmentünk egymás mellett, elfordítottuk a fejünk, és hagytuk, hogy a bizonytalanság súlya nehezedjen a mellkasunkra.
- Mert, mit vártál? - kérdezett vissza gúnyosan. - Azt hitted, hogy csak azért, mert két hét után végre ide dugtad a képed, most majd körülugrállak, mint egy hűséges pincsikutya?! - Döbbenten néztem rá, az ajkaim elnyíltak, és erősen megszorítottam a bőröndöm fogantyúját, mert amit mondott, az az elevenembe talált. Tudta, hogy nem tudok sűrűbben jönni, hiába akarok, ő mégis felhozta ezt.
- Kár volt eljönnöm azért, hogy összevesszünk - jelentettem ki, és hátat fordítottam Harry-nek.
- Miért menekülsz el, Lou? Itt kellene maradnod, hogy megbeszéljük a dolgokat, de te inkább rohansz vissza Los Angelesbe! Talán a szeretőd nem tud várni?
A kezemben a kilinccsel merevedtem meg, és a kabát kiesett a kezemből. Lassan, döbbenten fordultam Harry felé, akinek a pillantása haragos volt, és végtelenül szomorú.
- Te meg miről beszélsz? - nyögtem, és a bőröndömet a földre ejtettem.
- Tudod, hetek óta ezen kattogok - kezdte, teljesen figyelmen kívül hagyva a kérdésem. - Mikor megtudtam, teljesen elvesztettem a fejem. Fel akartalak hívni, és kérdőre vonni, hogy hogyan csalhattál meg, de nem vetted fel a telefont. Aznap egész éjjel ébren voltam, és két óra hasztalan próbálkozás után kimásztam az ágyból, hogy igyak egy pohár vizet. Aztán megláttam az újságot a dohányzóasztalon, és teljesen kiakadtam. Szinte mindent összetörtem a nappaliban, földhöz vágtam amit csak lehetett, de egyáltalán nem lett jobb, tudod? Még azután sem tudtam megnyugodni, hogy utána két napig folyamatosan bőgtem. - A hangja remegett, a karjait pedig fázósan fonta maga köré, miközben összehúzta magát. Hihetetlenül fájt őt így látni, és óriási volt a késztetés, hogy átöleljem, de nem tehettem meg. - Legalább elmondhattad volna… - mondta, a hangja viszont elcsuklott, ahogy kitört belőle a sírás. - A-annyira fájt, mikor… mikor megláttam a-azt a képet… - motyogta, és meg sem próbálta elrejteni a könnyeit.
- Milyen képet? - kérdeztem, bár tudtam, hogy miről lehet szó.
- Rólad meg… meg valami barna hajú nőcskéről, ahogy… ahogy egy Starbucks-ban ültök egymással szemben, és… éppen a kezedet simogatja az asztal tetején - szipogta. Próbált úrrá lenni magán, mielőtt végleg összetörik.
- Istenem… - sóhajtottam fáradtan, és megdörzsöltem a homlokom. - Sosem adtam neked okot, hogy kételkedj a hűségemben, vagy a szerelmemben - kezdtem, miközben elindultam felé, hogy megszüntessem a köztünk lévő távolságot. - Mindig tudtad, hol vagyok, meddig és kivel. Mindent tudsz az összes barátomról, az ismerőseimről, a rokonaimról. Ismered az összes exem nevét, tudod, hogy néznek ki, és tisztában vagy vele, hogy te vagy az első férfi… Nem! Az első ember, akibe igazán, végtelenül szerelmes vagyok. - A hangom fojtott volt, és magamban azon viaskodtam, hogy lekeverjek-e neki egyet, vagy inkább magamhoz öleljem. Egy ilyen jelentéktelen dolog miatt volt az elmúlt napok feszültsége? - Erre te látsz egy homályos képet, ahol éppen az egyik legjobb barátommal ülök egy kávé mellett, hogy arról panaszkodjak neki, mennyire hiányzol, és te rögtön arra a következtetésre jutsz, hogy félrekefélek a hátad mögött.- A szavaimnak azonnali hatása volt. A karjai lehullottak az oldala mellé, az ajkai elnyíltak, és könnyektől maszatos arcán teljes döbbenettel bámult rám.
- B-barátoddal? - kérdezte bizonytalan, remegő hangon, én pedig megadóan sóhajtottam.
- Eleanorral voltam - forgattam meg a szemem. - Abban az időben alig beszéltünk, mert én kilenctől délutánig edzettem, vagy hivatalos eseményeken vettem részt, te pedig déltől késő estig dolgoztál, így az időeltolódás és az aznapi munka fáradalmai miatt csak pár perces, semmitmondó beszélgetéseink voltak. Egy idő után a kötelező programokon kívül nem mentem sehova, csak otthon gubbasztottam a kanapén, és néztem ki a fejemből. Pár nap múlva megjelent Eleanor, és végül megfenyegetett, hogy ha nem mozdulok ki vele a központba, akkor felteszi azt a képet, amit még a kapcsolatunk elején csinált rólunk az első közös szilveszterünkön. - Láttam rajta, hogy tudja, melyik képről van szó, mert az arca egyből enyhén lesápadt.
Még csak másfél hónapja voltunk együtt, és hihetetlenül birtokolni akartuk egymást. December közepén mutattam be Harryt a legjobb barátaimnak, és Niall azt mondta, hogy el fogja tőlem lopni Hazzt, mert “ilyen dögös pasit még soha nem látott”. A végén az a mondat hagyta el a számat, hogy akkor inkább pórázt kötök rá, és nem engedem ki az egy méteres körzetemből, Niall pedig kapott az alkalmon, és karácsonyra mindkettőnknek szado-mazo nyakörvet adott ajándékba, Harrynek fehéret, nekem pedig feketét. (Az esküvőnkön is rajta volt a fehér öltöny, és rajtam a fekete. Életem legszebb napja volt, mikor együtt, kéz a kézben sétáltunk az oltárhoz Arubán.)
Így visszagondolva csak fogom a fejem, de akkor nagyon jó ötletnek tűnt, hogy a szilveszteri bulin nyakörvvel a nyakunkban, és egyedi bőrpórázzal a kezünkben, egymást “sétáltatva” jelenjünk meg Harry barátjának a házában.
Sajnálatos módon Eleanor nem volt olyan részeg, mint rajta kívül szinte mindenki más, úgyhogy sikerült csinálnia rólunk egy eléggé kompromittáló képet.
Harry éppen kidugott nyelvvel nyal végig vörös, duzzadt ajkain, miközben négykézláb áll a kanapén, én pedig éppen magam felé húzom a fonott bőrnél fogva, és lusta, ragadozó félmosoly ül a számon. A pillantásunk pedig mindent elárul a későbbi terveinkről.
- Szóval elmentem vele, és négy órát töltöttünk együtt, amiből az első kettőt hallgatással, a második kettőt pedig siránkozással töltöttem. Ez a kép, amit te is láttál, valamikor a harmadik óra környékén készülhetett, és éppen azt ecseteltem Elnek, hogy mennyire kibaszottul hiányzol, és hogy… - Elhallgattam egy pillanatra, hogy pontosan felidézzem a szavaim, aztán folytattam: - Hogy mennyire várom a kisbabánkat, mert ha megszületik, akkor végre visszakaphatlak téged, és jön veled még egy külön kis csoda is - idéztem. Harry úgy nézett ki, mint aki legszívesebben átölelne, és meg is indult felém, de én hátraléptem, mielőtt elérhetett volna. - Azért simogatta meg a kezem, mert éppen a teljes kiborulás szélén álltam, és próbált engem támogatni. Én sosem vontalak kérdőre, mikor az újságokban vagy a neten, száz meg száz képet láttam, ahogy modelleket ölelgetsz, velük nevetsz, kávézol, sétálsz, vagy bármit is teszel. Pedig féltékeny voltam, mikor megláttam, ahogy éppen Andre Hamann arcára nyomsz egy cuppanóst közel a szájához, vagy hogy Nick Batemant ölelgeted agyba-főbe. És féltem is, hogy mivel messze vagyok, magányos vagy... Érted? - nevettem fel keserűen. - Attól féltem, hogy hiányzom neked, és csak a nyilvánosságnak mutatod a mosolyod, a lakásba belépve viszont leesik rólad a maszk, és szomorúan üldögélsz egyedül. De úgy tűnik, te elfoglaltad magad azzal, hogy kibaszott elméleteket gyártottál a fejedben arról, vajon mióta, és hányszor dugtam meg azt a nőt. - Egyszerűen nem tudtam visszafogni magam. Elöntötte az agyam a szar, és úgy üvöltöztem vele, hogy belefájdult a fejem. - Akkor miért nem hagytál el, hm? Ha úgysem bízol bennem, akkor tök mindegy, nem?! - Nem akartam neki ilyeneket mondani, és főleg nem ilyen hangnemben, de egyszerűen kirobbant belőlem az elmúlt időszak. A különélés, a szórványos találkozások, és hogy a közelmúltban egyre ritkábbá váló telefonbeszélgetések, és az elmúlt három nap távolságtartása miatt azt hittem, Harry már nem boldog ebben a kapcsolatban, kicsapták nálam a biztosítékot.
- Az… - szipogott - azért nem hagytalak el, mert az elmúlt időszakban rájöttem, hogy… - nézett a szemembe. - Nem tudnék nélküled élni, Boo - suttogta, a tekintetembe fúrva a sajátját. - Rájöttem, hogy ha kell, akkor akár osztozkodnék is rajtad, még ha szörnyen fájna is - motyogta, és a földet kezdte bámulni, ahogy felnyúlt, és megdörzsölte maszatos arcát. Két kézzel a hajamba túrtam, miközben olyan mélyet sóhajtottam, hogy belefájdult a tüdőm.
- Csókolj meg, te bolond - mondtam, és felé nyújtottam a kezem.
Ettől a pár szótól csillogni kezdett a szeme, és óriási, megkönnyebbült mosoly ömlött el az arcán, ahogy felém lépdelt, mielőtt teljesítette volna a kérésem.



.

BELOVED 4. rész *Silke*

(Bocsi, hogy ennyit kellett várni a fejezetre...)

Jó olvasást!

xxSilke

Louis

Taxiban ültünk éppen, és egy közeli szálloda felé tartottunk, mert az L.A. Models-nek, ahol Harry dolgozik, még kell egy-két nap, hogy elintézzék neki az apartmant. Dr. Hesse ajánlotta ezt a helyet, mondván, hogy az alkalmazottak nagyon diszkrétek tudnak lenni, ha valaki nagy pénzeket hagy ott náluk.
- Biztos, hogy ezt akarod? - törtem meg a csendet, mert a kételyek nem akart eltűnni belőlem, mióta Hesse nagyjából elmondta, hogyan is fog zajlani a megtermékenyítés. Még a szótól is kiráz a hideg.
- Lou - csúsztatta Hazz a combomra a kezét. - Igen, biztos, hogy ezt akarom - mosolygott rám finoman.
- De egy bazi nagy tűt fognak beléd döfni! - mondtam hitetlenül. Már éppen folytatni akartam az ágálást, de a pillantásától torkomra forrtak a szavak.
- Gyereket akarok szülni neked - jelentette ki határozott, mégis halk hangon, mert nem akarta, hogy a sofőr is hallja a szavait. - Mikor terhes nőket látok az utcán, és érdeklődőm a babájukról, mindig felderül az arcuk. Szinte ragyognak, ahogy a hasukra simítják a kezüket, és olyankor igazán gyönyörűek. És annyiszor elgondolkoztam már azon, hogy milyen lehet, amikor egy élet növekszik benned - mondta, és öntudatlanul is a hasára simította a tenyerét. - Amikor felelősséggel tartozol egy kis lélekért és testért. Valakiért, aki még védtelen, és teljesen rád van utalva - folytatta, majd egyenesen a szemembe nézett. A szenvedélyes pillantásától félrevert a szívem, és elakadt a lélegzetem. - Szeretnélek megajándékozni egy babával, Boo. Azt akarom, hogy ő annyira a mi kicsikénk legyen, amennyire csak lehetséges - suttogta, és megragadta a kezem. - Kérlek, engedd meg ezt nekem. Nem lesz semmi baj - bizonygatta.
- Jaj, te kis bolond - sóhajtottam legyőzötten, aztán megragadtam a tarkóját, és szorosan magamhoz öleltem. - Egyszer a sírba viszel - morogtam, de a hangomban nyoma sem volt neheztelésnek.
- Szeretlek, Boo - mondta mosolyogva, ahogy az arcát a vállamba rejtette.
- Szeretlek, Hazz - leheltem a halántékára, mielőtt apró csókot nyomtam volna rá.


Harry

- Lou, nyugodj már meg - kaptam el a karját, mikor el akart száguldani mellettem. Már reggel óta mást sem csinált, csak aggódott, és körbe-körbe járkált minden helyiségben, ahova csak betette a lábát. Láthatóan ő sokkal idegesebb, pedig kettőnk közül én esek teherbe egy órán belül.
Tegnap ugyan valamennyire sikerült lenyugtatnom, de azóta eltelt egy egész éjszaka, úgyhogy most újra aggódni kezdett, bár fogalmam sincs, hogy min parázik ennyire.
- Hogy nyugodjak meg? - kérdezett vissza. A hangja csak kicsit volt hisztérikus. - Mindjárt teherbe esel! Te jó ég… - sóhajtotta, és felnyúlt, hogy erősen megdörzsölje a homlokát, miközben összeszorította a szemét.
- Nem lesz semmi baj. Dr. Hesse is megmondta, hogy nincs miért aggódnunk.
- Persze, hogy nincs… - motyogta lehajtott fejjel, miközben a kezét a hajába túrta.
Hirtelen mozdulattal nyúltam érte, megragadtam a derekát, és az ölembe húztam.
- Nyugi - mormoltam, majd csókot nyomtam a füle mögé.
- Hazz, a váróban vagyunk. Bárki bejöhet! - tiltakozott, de az ellenállása egyáltalán nem volt komoly. Ellazult a karjaimban, ahogy apró puszikkal hintettem be a nyakát és az állkapcsát, majd a mellkasomnak dőlt, és a vállamra hajtotta a fejét. Az egyik kezével az enyémért nyúlt, míg a másikat megtámasztotta mögöttem a fotel támláján. Aprót sóhajtott, ahogy az ujjait a hajamba túrta, és a tincseimet köréjük csavarta.
- Csak erre volt szükségem - jelentette ki könnyedén, amivel boldog mosolyt csalt az arcomra. Csendben várakoztunk, egymás lélegzetvételeinek hangját hallgatva, míg be nem futott Dr. Arbogast.
- Ó, szép is a szerelem - sétált el mellettünk a folyosó felé. - Az apuci jöjjön velem. Ideje learatnunk a termést - mondta felénk sem fordulva.
- Menj már - lökdöstem Lou-t, mikor ő még mindig csak a nőgyógyász után bámult.
- Milyen termést? - kérdezte szemöldökráncolva, de azért felkászálódott az ölemből.
- Ó, ez csak egy hasonlat volt, apuci - állt meg Arbogast az egyik ajtó előtt, nem messze tőlem, majd belökte az ajtót. - Bent talál pornóújságokat, ha szüksége van rá - intett a szoba felé, miközben előkapott a zsebéből egy szivartartót, és rágyújtott.
- Addig maga itt fog állni az ajtó előtt? - kérdezte Lou, és az arca elfelhősödött.
- Persze. Alig várom, hogy halljam. - A doktor arcán megjelenő vigyor olyan széles volt, hogy azt hittem, szétreped a feje. Ezzel ellentétben a szeretett arcon ingerült kifejezés vibrált, a kidolgozott izmok pedig pattanásig feszültek. - Anyuci nem akar csatlakozni? - nézett most rám a doki, én pedig egy pillanatra lemerevedtem. - Úgy még érdekesebb lenne - slukkolt mélyet, aztán a falnak dőlt, és ráérősen fújta ki a füstöt.
Felpattantam a helyemről, és pár hosszú lépéssel közéjük léptem. Lou teste remegett a feszültségtől, és tudtam, hogy nem sok hiányzik ahhoz, hogy bemosson egyet a nőgyógyásznak.
- Nyugi - léptem hozzá, és megfogtam a felkarját. - Csak menj be, és intézd el a dolgot, hogy túllehessünk rajta. Minél hamarabb kész leszel, annál hamarabb hagyhatjuk itt ezt a helyet. - A szavaimnak megvolt a kellő hatása. Lou lehunyta a szemeit, és mély levegőket véve próbált lenyugodni.
- Idióta… - morogta, és egy megsemmisítő pillantást vetett a hátam mögé, mire finoman tolni kezdtem a nyitott ajtó felé.
- Ezt ne hagyja itt! - Dr. Arbogast egy műanyag poharat tartott felénk kinyújtott kézzel, amit gyorsan ki is kaptam a kezéből.
- Túl feszült vagy - motyogtam Lounak, ahogy átlépte a küszöböt. - Akarod, hogy bemenjek? - kérdeztem komolyan, és titkon reméltem, hogy igent mond.
A fejemben máris felvillantak a képek. Gömbölyű fenék, izmos combok. Méretes pénisze, ahogy megcsillan rajta az előnedv. A hasa, ahogy élesen kirajzolódnak rajta a kockák, mikor elélvez, és a nyögések, amik már önmagukban is képesek lennének az extázis csúcsára repíteni.
Éreztem, ahogy a farkam megkeményedik az izgató képektől, de elég volt egy pillantást vetnem Lou-ra, hogy tudjam, itt ma nem lesz szex.
- Nem kell - mondta, aztán engesztelésképpen egy hosszú csókot nyomott a számra, mielőtt bezárkózott.
A hátam mögött Arbogast drámai sóhaja törte meg a csendet, de nem is foglalkoztam vele, csak vettem egy mély levegőt, és magam elé képzeltem a dokit meztelenül, hogy ne feszüljön olyan kényelmetlenül a nadrágom.
A problémám egy századmásodperc alatt megoldódott, én pedig visszasétáltam a legközelebbi fotelhez.

- Ezt igya meg - nyújtott felém egy kémcsövet Dr. Arbogast, amiben fura, zavaros folyadékot lötyögtetett.
- Mi ez? - kérdezte Lou, mielőtt egyáltalán szólásra nyitottam volna a számat.
Az épület egyik rendelőjében voltunk, és a doktor éppen arra készült, hogy belém fecskendezze a megtermékenyített petesejtet.
Én a vizsgálóágyon feküdtem, mellettem pedig Lou ült egy széken, és úgy fogta a kezem, mintha már minimum a szülőszobában lennénk. Arbogast a jelenetet látva először csak a szemét forgatta, aztán tett ránk pár megjegyzést, de végül elhallgatott, mikor mindketten ignoráltuk a szurkálódásait.
- A terhexin és női nemi hormonok, amik szükségesek az embrió fejlődéséhez - magyarázta, mire szó nélkül legurítottam a keserű folyadékot. - Most pedig keresünk egy megfelelő helyet a petesejtnek - jelentette ki Dr. Arbogast, miközben felém fordult, és felhúzta az ingemet a mellkasomig, hogy utána hideg zselét nyomjon a hasamra. - Ez jónak tűnik - mondta fél percnyi hümmögés után, majd rátette az ujját a megfelelő pontra. Félrevert a szívem, mikor megláttam a minimum húsz centis tűt a hasam felé közelíteni, és akaratlanul is megfeszítettem az izmaim. - Ne most dicsekedjen a kockáival, anyuci - morrant idesen Dr. Arbogast hangja.
- Sajnálom - mondtam, és próbáltam ellazulni.
- Hé - szólt halkan Lou, és maga felé fordította a fejem. A fülemhez hajolt, és szinte a suttogásnál is halkabban kezdett beszélni. - Nagyon szeretlek - mormolta, majd belecsókolt a fülembe. - Tudod, nekem egy hét múlva vissza kell mennem Los Angelesbe, mert nem hagyhatom ki az edzéseket, szóval - Összerezzentem, ahogy a tű a bőrőmbe fúródott, de Lou hangjára koncentráltam, és úgy elviselhetőbb lett a fájdalom. - addig teljes mértékben ki kell használnunk az együtt töltött időt, mert nem tudom, hogy mikor jövök vissza. - A hangjában ezer ígéret, bennem pedig a szerelem és a fellobbanó vágy kínzóan édes elegye.

Az éjszakát a klinikán töltöttük, mert Dr. Arbogast szabályosan ránk parancsolt, hogy nem mehetünk haza. Félbeszakította Lou-t, mikor épp felháborodva kezdett volna ellenkezni, és azt mondta, felesleges átautóznunk a fél városon, ha reggel úgyis jönnünk kell, hogy elvégezhessük a terhességi tesztet. Így megbékéltünk a dologgal, úgyhogy kaptunk egy kórtermet, ahol egy keskeny ágyon, szorosan összebújva aludtunk.
Lou legalább tíz perce indult el, hogy szerezzen valami reggelit, én pedig azon gondolkoztam, hogy ki kellene mennem a mosdóba, mikor a kilincs lenyomódott, és egy világosbarna üstök jelent meg az ajtóban.
- Jó reggelt - lépett be a fiatal ápoló, mosollyal az arcán, miközben az ágyamhoz sétált.
- Jó reggelt - köszöntem vissza meglepetten, mert nem hittem, hogy hozzám is be fog jönni valaki.
- Dennis vagyok. Dr. Arbogast küldött, mert szeretné elvégezni a terhességi tesztet - magyarázta kedvesen, majd felém nyújtott egy műanyagpoharat.
Kikerekedett szemekkel bámultam rá, és kifogásokat gyártottam a fejemben, ilyen állapotban ugyanis nem akartam kimászni a vastag takaró alól.
- Öhm… Nem lehetne, hogy ezt majd később…? - próbálkoztam bénán.
- Ugyan, Mr. Tomlinson. Csak bele kell vizelnie. Ez azért nem olyan ijesztő. - Az ágy melletti kis komódra tette a poharat, majd hozzám lépett, és megragadta a takaróm szélét. Megpróbálta lerántani rólam, de én úgy szorítottam magamhoz, mintha az életem múlna rajta.
Ha az életem ugyan nem is, de a méltóságom biztosan.
- Nem érted, hogy nem akarom? - emeltem fel a hangom. - Engedd el ezt a szart! - dühöngtem, ahogy egy pillanatra megkaparintotta az ágyneműt.
- Mi a franc folyik itt? - A kérdésre mindketten megdermedtünk, és az ajtó felé kaptuk a fejünket. Lou arca vészjósló volt, ahogy a kilincset markolta, és ingerülten meredt ránk.
Még én is megijedtem tőle, így nem csoda, hogy Dennis azonnal két lépést hátrált az ágyamtól.
- J-jó reggelt - próbálkozott meg egy kedves mosollyal, de a végeredmény csak távoli árnyéka volt annak, amivel engem köszöntött.
- Mit akarsz? - Lou hangja elmélyült, a szemei pedig villámokat szórtak, és ha szemmel képes lenne ölni, a kis ápoló holtan esik össze. Szegény srác.
- Dr. Arbogast küldött, Mr. Tomlinson reggeli első vizeletéért, hogy…
- Majd mi elvisszük - szakította félbe. - Most pedig tünés! - Dennis úgy sietett ki a szobából, mintha kergetnék, és egy másodpercen belül már csak a fagyos hangulat árulkodott arról, hogy valaha is itt járt.
- Öhm… Hoztál reggelit? - próbáltam oldani a feszültséget.
- Mi volt ez? - hagyott teljesen figyelmen kívül, de azért az ölembe rakott egy zacskót, tele péksüteményekkel.
- Jött, hogy pisiljek bele a pohárba, de nem voltam olyan állapotban, hogy csak úgy egyszerűen átflangáljak előtte a szobán - mondtam, majd beleharaptam a még meleg croissantba. - Sátrazott elől a kórházi pizsim - feleltem teleszájjal kérdő pillantására.
A változás azonnali volt. Az arca elkomorult, hunyorított, a szemöldökeit összehúzta, és az állkapcsán is megfeszültek az izmok.
- Te felizgultál rá? - A kérdés olyan váratlanul ért, mint egy vödör jéghideg víz az arcomba.
- Mi van? - kérdeztem vissza ledöbbenve. - Baszd meg! - kiáltottam felháborodottan, ahogy végre felfogtam, mivel is gyanúsít. - Nem gerjedtem be rá. A te hibád, hogy kanos voltam - jelentettem ki egyszerűen, és összefontam a karjaim a mellkasomon.
- Az enyém?
- Igen - vágtam rá rögtön. - Tegnap nem vittél vissza a szállodába, aztán nem akartál itt megdugni, hiába bizonygattam, hogy a kutyát se érdekeljük. Szóval kielégületlen maradtam, és a testem így adja a tudtunkra, hogy kényeztetésre vágyik.
A szavaimat csend követte, én pedig egy perc múlva úgy döntöttem, hogy nem kínzom tovább Lou-t, úgyhogy nagy kegyesen felé fordultam, de egyáltalán nem azt láttam, amire számítottam. Az ideges, töprengő arc helyett egy széles vigyor fogadott.
- Mit nevetsz? - kérdeztem felháborodottan.
- Édes vagy, mikor duzzogni próbálsz - mondta, és fülig szaladt a mosolya.
- Pff… - kezdtem, de ő egy egyszerű, azonban nagyon hatásos módszerrel hallgattatott el. - Csaló… - motyogtam a szájába, miközben a tarkójára csúsztattam a kezem.
- Szeretlek - válaszolta, és belemosolygott a csókunkba, mikor nevetve felhorkantam.

- Gratulálok, Mr. és Mrs. Tomlinson - fordult felénk Dr. Arbogast, és a kémcsőben lévő folyadék az előbbi sárgás szín helyett most kék volt. - Anyuci terhes.
A szavak jelentésétől özönvízként öntött el a boldogság, és egy pillanat alatt Lou köré csavartam a karjaim, miközben azt mondogattam, hogy “kisbabánk lesz”.




.