BELOVED 4. rész *Silke*

(Bocsi, hogy ennyit kellett várni a fejezetre...)

Jó olvasást!

xxSilke

Louis

Taxiban ültünk éppen, és egy közeli szálloda felé tartottunk, mert az L.A. Models-nek, ahol Harry dolgozik, még kell egy-két nap, hogy elintézzék neki az apartmant. Dr. Hesse ajánlotta ezt a helyet, mondván, hogy az alkalmazottak nagyon diszkrétek tudnak lenni, ha valaki nagy pénzeket hagy ott náluk.
- Biztos, hogy ezt akarod? - törtem meg a csendet, mert a kételyek nem akart eltűnni belőlem, mióta Hesse nagyjából elmondta, hogyan is fog zajlani a megtermékenyítés. Még a szótól is kiráz a hideg.
- Lou - csúsztatta Hazz a combomra a kezét. - Igen, biztos, hogy ezt akarom - mosolygott rám finoman.
- De egy bazi nagy tűt fognak beléd döfni! - mondtam hitetlenül. Már éppen folytatni akartam az ágálást, de a pillantásától torkomra forrtak a szavak.
- Gyereket akarok szülni neked - jelentette ki határozott, mégis halk hangon, mert nem akarta, hogy a sofőr is hallja a szavait. - Mikor terhes nőket látok az utcán, és érdeklődőm a babájukról, mindig felderül az arcuk. Szinte ragyognak, ahogy a hasukra simítják a kezüket, és olyankor igazán gyönyörűek. És annyiszor elgondolkoztam már azon, hogy milyen lehet, amikor egy élet növekszik benned - mondta, és öntudatlanul is a hasára simította a tenyerét. - Amikor felelősséggel tartozol egy kis lélekért és testért. Valakiért, aki még védtelen, és teljesen rád van utalva - folytatta, majd egyenesen a szemembe nézett. A szenvedélyes pillantásától félrevert a szívem, és elakadt a lélegzetem. - Szeretnélek megajándékozni egy babával, Boo. Azt akarom, hogy ő annyira a mi kicsikénk legyen, amennyire csak lehetséges - suttogta, és megragadta a kezem. - Kérlek, engedd meg ezt nekem. Nem lesz semmi baj - bizonygatta.
- Jaj, te kis bolond - sóhajtottam legyőzötten, aztán megragadtam a tarkóját, és szorosan magamhoz öleltem. - Egyszer a sírba viszel - morogtam, de a hangomban nyoma sem volt neheztelésnek.
- Szeretlek, Boo - mondta mosolyogva, ahogy az arcát a vállamba rejtette.
- Szeretlek, Hazz - leheltem a halántékára, mielőtt apró csókot nyomtam volna rá.


Harry

- Lou, nyugodj már meg - kaptam el a karját, mikor el akart száguldani mellettem. Már reggel óta mást sem csinált, csak aggódott, és körbe-körbe járkált minden helyiségben, ahova csak betette a lábát. Láthatóan ő sokkal idegesebb, pedig kettőnk közül én esek teherbe egy órán belül.
Tegnap ugyan valamennyire sikerült lenyugtatnom, de azóta eltelt egy egész éjszaka, úgyhogy most újra aggódni kezdett, bár fogalmam sincs, hogy min parázik ennyire.
- Hogy nyugodjak meg? - kérdezett vissza. A hangja csak kicsit volt hisztérikus. - Mindjárt teherbe esel! Te jó ég… - sóhajtotta, és felnyúlt, hogy erősen megdörzsölje a homlokát, miközben összeszorította a szemét.
- Nem lesz semmi baj. Dr. Hesse is megmondta, hogy nincs miért aggódnunk.
- Persze, hogy nincs… - motyogta lehajtott fejjel, miközben a kezét a hajába túrta.
Hirtelen mozdulattal nyúltam érte, megragadtam a derekát, és az ölembe húztam.
- Nyugi - mormoltam, majd csókot nyomtam a füle mögé.
- Hazz, a váróban vagyunk. Bárki bejöhet! - tiltakozott, de az ellenállása egyáltalán nem volt komoly. Ellazult a karjaimban, ahogy apró puszikkal hintettem be a nyakát és az állkapcsát, majd a mellkasomnak dőlt, és a vállamra hajtotta a fejét. Az egyik kezével az enyémért nyúlt, míg a másikat megtámasztotta mögöttem a fotel támláján. Aprót sóhajtott, ahogy az ujjait a hajamba túrta, és a tincseimet köréjük csavarta.
- Csak erre volt szükségem - jelentette ki könnyedén, amivel boldog mosolyt csalt az arcomra. Csendben várakoztunk, egymás lélegzetvételeinek hangját hallgatva, míg be nem futott Dr. Arbogast.
- Ó, szép is a szerelem - sétált el mellettünk a folyosó felé. - Az apuci jöjjön velem. Ideje learatnunk a termést - mondta felénk sem fordulva.
- Menj már - lökdöstem Lou-t, mikor ő még mindig csak a nőgyógyász után bámult.
- Milyen termést? - kérdezte szemöldökráncolva, de azért felkászálódott az ölemből.
- Ó, ez csak egy hasonlat volt, apuci - állt meg Arbogast az egyik ajtó előtt, nem messze tőlem, majd belökte az ajtót. - Bent talál pornóújságokat, ha szüksége van rá - intett a szoba felé, miközben előkapott a zsebéből egy szivartartót, és rágyújtott.
- Addig maga itt fog állni az ajtó előtt? - kérdezte Lou, és az arca elfelhősödött.
- Persze. Alig várom, hogy halljam. - A doktor arcán megjelenő vigyor olyan széles volt, hogy azt hittem, szétreped a feje. Ezzel ellentétben a szeretett arcon ingerült kifejezés vibrált, a kidolgozott izmok pedig pattanásig feszültek. - Anyuci nem akar csatlakozni? - nézett most rám a doki, én pedig egy pillanatra lemerevedtem. - Úgy még érdekesebb lenne - slukkolt mélyet, aztán a falnak dőlt, és ráérősen fújta ki a füstöt.
Felpattantam a helyemről, és pár hosszú lépéssel közéjük léptem. Lou teste remegett a feszültségtől, és tudtam, hogy nem sok hiányzik ahhoz, hogy bemosson egyet a nőgyógyásznak.
- Nyugi - léptem hozzá, és megfogtam a felkarját. - Csak menj be, és intézd el a dolgot, hogy túllehessünk rajta. Minél hamarabb kész leszel, annál hamarabb hagyhatjuk itt ezt a helyet. - A szavaimnak megvolt a kellő hatása. Lou lehunyta a szemeit, és mély levegőket véve próbált lenyugodni.
- Idióta… - morogta, és egy megsemmisítő pillantást vetett a hátam mögé, mire finoman tolni kezdtem a nyitott ajtó felé.
- Ezt ne hagyja itt! - Dr. Arbogast egy műanyag poharat tartott felénk kinyújtott kézzel, amit gyorsan ki is kaptam a kezéből.
- Túl feszült vagy - motyogtam Lounak, ahogy átlépte a küszöböt. - Akarod, hogy bemenjek? - kérdeztem komolyan, és titkon reméltem, hogy igent mond.
A fejemben máris felvillantak a képek. Gömbölyű fenék, izmos combok. Méretes pénisze, ahogy megcsillan rajta az előnedv. A hasa, ahogy élesen kirajzolódnak rajta a kockák, mikor elélvez, és a nyögések, amik már önmagukban is képesek lennének az extázis csúcsára repíteni.
Éreztem, ahogy a farkam megkeményedik az izgató képektől, de elég volt egy pillantást vetnem Lou-ra, hogy tudjam, itt ma nem lesz szex.
- Nem kell - mondta, aztán engesztelésképpen egy hosszú csókot nyomott a számra, mielőtt bezárkózott.
A hátam mögött Arbogast drámai sóhaja törte meg a csendet, de nem is foglalkoztam vele, csak vettem egy mély levegőt, és magam elé képzeltem a dokit meztelenül, hogy ne feszüljön olyan kényelmetlenül a nadrágom.
A problémám egy századmásodperc alatt megoldódott, én pedig visszasétáltam a legközelebbi fotelhez.

- Ezt igya meg - nyújtott felém egy kémcsövet Dr. Arbogast, amiben fura, zavaros folyadékot lötyögtetett.
- Mi ez? - kérdezte Lou, mielőtt egyáltalán szólásra nyitottam volna a számat.
Az épület egyik rendelőjében voltunk, és a doktor éppen arra készült, hogy belém fecskendezze a megtermékenyített petesejtet.
Én a vizsgálóágyon feküdtem, mellettem pedig Lou ült egy széken, és úgy fogta a kezem, mintha már minimum a szülőszobában lennénk. Arbogast a jelenetet látva először csak a szemét forgatta, aztán tett ránk pár megjegyzést, de végül elhallgatott, mikor mindketten ignoráltuk a szurkálódásait.
- A terhexin és női nemi hormonok, amik szükségesek az embrió fejlődéséhez - magyarázta, mire szó nélkül legurítottam a keserű folyadékot. - Most pedig keresünk egy megfelelő helyet a petesejtnek - jelentette ki Dr. Arbogast, miközben felém fordult, és felhúzta az ingemet a mellkasomig, hogy utána hideg zselét nyomjon a hasamra. - Ez jónak tűnik - mondta fél percnyi hümmögés után, majd rátette az ujját a megfelelő pontra. Félrevert a szívem, mikor megláttam a minimum húsz centis tűt a hasam felé közelíteni, és akaratlanul is megfeszítettem az izmaim. - Ne most dicsekedjen a kockáival, anyuci - morrant idesen Dr. Arbogast hangja.
- Sajnálom - mondtam, és próbáltam ellazulni.
- Hé - szólt halkan Lou, és maga felé fordította a fejem. A fülemhez hajolt, és szinte a suttogásnál is halkabban kezdett beszélni. - Nagyon szeretlek - mormolta, majd belecsókolt a fülembe. - Tudod, nekem egy hét múlva vissza kell mennem Los Angelesbe, mert nem hagyhatom ki az edzéseket, szóval - Összerezzentem, ahogy a tű a bőrőmbe fúródott, de Lou hangjára koncentráltam, és úgy elviselhetőbb lett a fájdalom. - addig teljes mértékben ki kell használnunk az együtt töltött időt, mert nem tudom, hogy mikor jövök vissza. - A hangjában ezer ígéret, bennem pedig a szerelem és a fellobbanó vágy kínzóan édes elegye.

Az éjszakát a klinikán töltöttük, mert Dr. Arbogast szabályosan ránk parancsolt, hogy nem mehetünk haza. Félbeszakította Lou-t, mikor épp felháborodva kezdett volna ellenkezni, és azt mondta, felesleges átautóznunk a fél városon, ha reggel úgyis jönnünk kell, hogy elvégezhessük a terhességi tesztet. Így megbékéltünk a dologgal, úgyhogy kaptunk egy kórtermet, ahol egy keskeny ágyon, szorosan összebújva aludtunk.
Lou legalább tíz perce indult el, hogy szerezzen valami reggelit, én pedig azon gondolkoztam, hogy ki kellene mennem a mosdóba, mikor a kilincs lenyomódott, és egy világosbarna üstök jelent meg az ajtóban.
- Jó reggelt - lépett be a fiatal ápoló, mosollyal az arcán, miközben az ágyamhoz sétált.
- Jó reggelt - köszöntem vissza meglepetten, mert nem hittem, hogy hozzám is be fog jönni valaki.
- Dennis vagyok. Dr. Arbogast küldött, mert szeretné elvégezni a terhességi tesztet - magyarázta kedvesen, majd felém nyújtott egy műanyagpoharat.
Kikerekedett szemekkel bámultam rá, és kifogásokat gyártottam a fejemben, ilyen állapotban ugyanis nem akartam kimászni a vastag takaró alól.
- Öhm… Nem lehetne, hogy ezt majd később…? - próbálkoztam bénán.
- Ugyan, Mr. Tomlinson. Csak bele kell vizelnie. Ez azért nem olyan ijesztő. - Az ágy melletti kis komódra tette a poharat, majd hozzám lépett, és megragadta a takaróm szélét. Megpróbálta lerántani rólam, de én úgy szorítottam magamhoz, mintha az életem múlna rajta.
Ha az életem ugyan nem is, de a méltóságom biztosan.
- Nem érted, hogy nem akarom? - emeltem fel a hangom. - Engedd el ezt a szart! - dühöngtem, ahogy egy pillanatra megkaparintotta az ágyneműt.
- Mi a franc folyik itt? - A kérdésre mindketten megdermedtünk, és az ajtó felé kaptuk a fejünket. Lou arca vészjósló volt, ahogy a kilincset markolta, és ingerülten meredt ránk.
Még én is megijedtem tőle, így nem csoda, hogy Dennis azonnal két lépést hátrált az ágyamtól.
- J-jó reggelt - próbálkozott meg egy kedves mosollyal, de a végeredmény csak távoli árnyéka volt annak, amivel engem köszöntött.
- Mit akarsz? - Lou hangja elmélyült, a szemei pedig villámokat szórtak, és ha szemmel képes lenne ölni, a kis ápoló holtan esik össze. Szegény srác.
- Dr. Arbogast küldött, Mr. Tomlinson reggeli első vizeletéért, hogy…
- Majd mi elvisszük - szakította félbe. - Most pedig tünés! - Dennis úgy sietett ki a szobából, mintha kergetnék, és egy másodpercen belül már csak a fagyos hangulat árulkodott arról, hogy valaha is itt járt.
- Öhm… Hoztál reggelit? - próbáltam oldani a feszültséget.
- Mi volt ez? - hagyott teljesen figyelmen kívül, de azért az ölembe rakott egy zacskót, tele péksüteményekkel.
- Jött, hogy pisiljek bele a pohárba, de nem voltam olyan állapotban, hogy csak úgy egyszerűen átflangáljak előtte a szobán - mondtam, majd beleharaptam a még meleg croissantba. - Sátrazott elől a kórházi pizsim - feleltem teleszájjal kérdő pillantására.
A változás azonnali volt. Az arca elkomorult, hunyorított, a szemöldökeit összehúzta, és az állkapcsán is megfeszültek az izmok.
- Te felizgultál rá? - A kérdés olyan váratlanul ért, mint egy vödör jéghideg víz az arcomba.
- Mi van? - kérdeztem vissza ledöbbenve. - Baszd meg! - kiáltottam felháborodottan, ahogy végre felfogtam, mivel is gyanúsít. - Nem gerjedtem be rá. A te hibád, hogy kanos voltam - jelentettem ki egyszerűen, és összefontam a karjaim a mellkasomon.
- Az enyém?
- Igen - vágtam rá rögtön. - Tegnap nem vittél vissza a szállodába, aztán nem akartál itt megdugni, hiába bizonygattam, hogy a kutyát se érdekeljük. Szóval kielégületlen maradtam, és a testem így adja a tudtunkra, hogy kényeztetésre vágyik.
A szavaimat csend követte, én pedig egy perc múlva úgy döntöttem, hogy nem kínzom tovább Lou-t, úgyhogy nagy kegyesen felé fordultam, de egyáltalán nem azt láttam, amire számítottam. Az ideges, töprengő arc helyett egy széles vigyor fogadott.
- Mit nevetsz? - kérdeztem felháborodottan.
- Édes vagy, mikor duzzogni próbálsz - mondta, és fülig szaladt a mosolya.
- Pff… - kezdtem, de ő egy egyszerű, azonban nagyon hatásos módszerrel hallgattatott el. - Csaló… - motyogtam a szájába, miközben a tarkójára csúsztattam a kezem.
- Szeretlek - válaszolta, és belemosolygott a csókunkba, mikor nevetve felhorkantam.

- Gratulálok, Mr. és Mrs. Tomlinson - fordult felénk Dr. Arbogast, és a kémcsőben lévő folyadék az előbbi sárgás szín helyett most kék volt. - Anyuci terhes.
A szavak jelentésétől özönvízként öntött el a boldogság, és egy pillanat alatt Lou köré csavartam a karjaim, miközben azt mondogattam, hogy “kisbabánk lesz”.




.