BELOVED 5. rész *Silke*

Jó olvasást mindenkinek!

(Végre hétvége van!)

xx Silke

Louis

- Végre! - sóhajtottam megkönnyebbülten, ahogy beléptem a szállodai szobánkba. - Ha még egy óráig el kell viselnünk a köpcöst, én nem állok jót magamért - morogtam, miközben a dzsekim a kanapéra dobtam.
- Lou - szakított félbe Hazz, és hátulról átölelt. - Azon gondolkoztam, hogy ez az egész olyan mesterséges volt… - motyogta a nyakamba, miközben szorosan magához húzott. - Mi lesz a kisbabánkkal, ha már a fogantatása is ilyen mű volt?
Te meg miről beszélsz? - akartam kérdezni, de torkomra forrtak a szavak, ahogy egyik kezét a nadrágomba bújtatta, és az ujjaival simogatni kezdte a péniszem.
- Hazz - nyögtem, és megfordultam az ölelésében.
- Ejts teherbe, Louis! - A csípőjébe markoltam, ő pedig a nyakam köré fonta a karjait, ahogy szorosan egymáshoz simultunk, és a szájára hajoltam. Azonnal félredöntötte a fejét és beengedett, mikor végignyaltam az ajkain.
Felnyögött, ahogy az ujjaim a göndör tincsek közé csúsztak, és hozzám dörzsölte az ágyékát. Az érzéstől megrészegülve nyúltam ingének gombjaihoz, amik elpattogtak a szőnyegen, ahogy szabályosan letéptem róla a felsőt. Az ágy felé kezdtem tolni, és meglepetten nyikkant, mikor belöktem a puha párnák közé.
- Vetkőzz! - morogtam, és áthúztam a fejemen a pólóm, majd az övemhez nyúltam, és egy mozdulattal megszabadultam a nadrágomtól és a bokszeremtől. Mikor kiegyenesedtem, a látványtól felforrt a vérem, és végleg elveszítettem a józan eszem.
Harry teljesen meztelenül feküdt az ágyban, széttárt lábakkal, a csípőjét egy párnával támasztotta alá, csodás farka pedig keményen feszült a hasának. Egy ilyen invitálásnak képtelenség ellenállni.
Mélyet nyögtem, ahogy feltérdeltem az ágy szélére, és megragadtam az egyik bokáját. Felemeltem, és nedves csókokat hintettem rá, aztán végig a vádliján, míg a belsőcombjához nem értem. Finoman a fogaim közé szívtam a finom bőrt, és élvezettel hallgattam, ahogy Hazz kéjes nyöszörgéssel válaszol.
Összefutott a nyál a számban, mert a heréi közvetlenül az arcom mellett voltak, de türtőztettem magam, ellenálltam a késztetésnek, hogy a számba vegyem, és szopogatni kezdjem őket.
- Fordulj meg - nyögtem, és Hazz készségesen tette, amit mondtam. - Térdre! - utasítottam fojtott hangon, mert a vággyal teli pillantástól, amit rám vetett a válla felett, még jobban lüktetni kezdett a farkam. A tenyerem a lapockájára fektettem, és lenyomtam őt az ágyra, míg az alkarján nem támaszkodott.
Ott pucsított széttárt lábakkal, a háta gyönyörű ívben hajlott, és a teste remegett a várakozástól. Mögé térdeltem, a kezeim a két gömbölyű farpofára tettem, és széthúztam őket, hogy a következő pillanatban úgy kezdjem nyalni, mint fagyit a nyári kánikulában.
- Lou - nyögte, ahogy a nyelvem átdugtam az izomgyűrűn. - Lou! - A hangja sürgető volt, de úgy gondoltam, folytatom még egy kicsit az édes kínzást. - Bazmeg… - Begörbítette a lábujjait, miközben a karjait előre nyújtotta, és még jobban a matracra passzírozta a felsőtestét, hogy már teljesen a mellkasán támaszkodjon. Elvesztettem a fejem.
Kiegyenesedtem, és nyálat csorgattam a tenyerembe, miközben közelebb helyezkedtem hozzá. Gyorsan elkentem magamon a rögtönzött síkosítót, aztán a csípőjébe markoltam, és a farkam tompa végét az ánuszához illesztettem, majd egyetlen erős, kíméletlen mozdulattal tövig merültem el benne.
Egyszerre nyögtünk fel, de míg az én hangomból a színtiszta élvezet tükröződött, addig az övében fájdalom csendült, és láttam, ahogy a lepedőbe temeti az arcát, miközben a kezeivel görcsösen szorongatja azt. Előre nyúltam, megmarkoltam a péniszét, és a lökéseimmel egy ritmusra kezdtem pumpálni. Az obszcén hangok és a szex szaga betöltötték a szobát.
Harry hörgött, míg én a nevét nyögtem, és közben alapzajként hallatszott az összecsattanó bőr hangja, ahogy az ágyékom minden egyes döfésnél a fenekéhez csapódott. Felsikoltott, mikor eltaláltam azt a pontot, ami a legnagyobb gyönyört tudja neki nyújtani.
- Lou… - hörögte, és éreztem, ahogy rám feszül, miközben kirobban belőle az orgazmus. Még két döfés kellett, mire a szemeim előtt fehér pontok kezdtek táncolni, és engem is elsöpört az eksztázis.
Harryre omlottam miután mélyen beleélveztem, aztán félresöpörtem a haját a tarkójáról, és hosszú csókot nyomtam izzadságtól nyirkos bőrére, mielőtt kihúzódtam volna belőle. Felálltam, és a fürdőszobába sétáltam, ahonnan egy vizes törölközővel tértem vissza Harryhez. Elmosolyodtam rajta, ahogy az ágyon kinyúlva pihegett, aztán mellé térdeltem, és letöröltem a fenekéből szivárgó ondót.
- El ne menj… - motyogta, mikor fel akartam állni, hogy megszabaduljak a törölközőtől, de a szavai hallatán inkább gombóccá gyúrtam, és eldobtam a fürdő ajtajáig.
- Dehogy megyek - feküdtem be mellé az ágyba, és magunkra húztam egy vékony plédet.
Harry közelebb fészkelődött hozzám, ahogy fekvő helyzete kerültem. A mellkasomra hajtotta a fejét, egyik lábát átvetette a combjaimon, miközben a hasamra is egy izmos kar fonódott, én pedig közben a hajába túrtam, és a másik kezemet összefűztem az övével a hasamon. Perceken belül már aludt is, én pedig ellágyulva néztem gyönyörű arcát, amin álmában is halvány mosoly ragyogott.
Egy hosszú csókot nyomtam a hajába, mielőtt az egyenletes szuszogása engem is elaltatott volna.

- Jól vagy? - kérdeztem Harrytől aggódva, mikor belépett az ajtón.
Az arca sápadt volt, a szemei fáradtan csillogtak, és remegett a keze, ahogy felnyúlt, hogy egy szalvétával megtörölje a száját.
A második hónap felénél jár, és a napjai nagy részét a vécét ölelve tölti. Hányingere van a kávé illatától, egy falat rántottától, de egy habos süteménynek még a látványától is. Az intenzív ízek és illatok teljesen kikészítik, de néha akkor is rosszul lesz, ha egyszerűen csak sokáig kell állnia. Próbálom minél könnyebbé tenni neki ezt az egészet, de nem tudok mindig mellette lenni. Hetente jó ha három napot együtt tudunk tölteni, és már kikészít a hiánya.
Ha itt vagyok, korábban kelek mint ő, minden reggel leviszem a szemetet, kiszellőztetem az egész házat, kávé helyett gyorsan legurítok egy-két energiaitalt, és mostantól csak sós kekszek, és pirítós lesz reggelire, amíg el nem éri a tizenkettedik hetet, mert állítólag onnantól talán jobb lesz a helyzet.
- Persze - mondta halkan, miközben az egyik székre zuttyant. - Csak semmi nem marad meg bennem - motyogta. Az asztalra könyökölt, a tenyerében megtámasztotta az állát, és onnan figyelte a mozdulataimat, félig lehunyt szemhéjai alól.
- Dr. Hesse szerint nem kell aggódnunk, ez csak a szokásos reggeli rosszullét - mondtam, miközben elé raktam egy pohár vizet. - Reggelire könnyű ételeket kellene fogyasztanod, szóval mostantól hanyagoljuk a rántottát - jelentettem ki, és a serpenyő teljes tartalmát a kukába borítottam.
- Te attól még ehettél volna! - tiltakozott.
- Jobban szeretem a pirítóst - mosolyogtam rá, és finoman csókot nyomtam a szájára.

- Hazz, vegyél már fel egy pólót! - morgolódtam. Már legalább ötször szóltam neki, hogy ne járkáljon félmeztelenül egész nap, mert meg fog fázni, de mindig csak elkezdett nyafogni, hogy neki most nincs kedve.
- Nem - jelentette ki egyszerűen, és visszafordult a tévé elé.
Két ujjamat az orrnyergemre szorítottam, és mély levegőket véve próbáltam lenyugtatni magam. Nem akartam ráförmedni Harry-re, de hihetetlenül nehéz volt megállni. Ezen a héten beteget jelentettem az edzőnél, hogy most öt napot lehessünk együtt, és azt hittem, majd most bepótoljuk a külön töltött időt. Egész úton idefelé csak arról fantáziáltam, hogy esténként összebújunk a kanapén a tévé előtt, együtt főzünk valamit ebédre, csókot váltunk amikor csak eszünkbe jut, és szorosan egymáshoz simulva alszunk éjszakánként.
Ezzel ellentétben Harry elnyúlt a kanapén, és egyedül teljesen el is foglalta azt, nekem kellett főzni, mikor megkívánt valamit, és ha néha eszébe jutott, akkor tele szájjal felém böffentett egy “kösz”-t, mellesleg elfelejtett szabadságot kivenni, úgyhogy be kellett járnia dolgozni, és nem akarta, hogy vele menjek a munkahelyére. Éjszakánkét pedig rémálmai voltak, úgyhogy a békés összesimulás helyett egész éjszaka vergődött és rúgkapált, miközben én mellette virrasztottam.
Nem akartam ideges lenni rá. Tudtam, hogy a rémálmokról nem ő tehet, és hogy bárkivel előfordulhat, hogy elfelejt valamit. Még azt is elnéztem neki, hogy bunkón viselkedik, és egyáltalán nincs tekintettel rám. De azt már nem tudtam hova tenni, hogy ennyire távolságtartó velem. (Szerettem volna ezt is a terhesség számlájára írni, de úgy éreztem, azzal csak hiú ábrándokat kergetnék.)
Alig szólt hozzám, ha pedig én kezdeményeztem a beszélgetést, ő csak egy-két szavas válaszokra méltatott, és én ezt egyáltalán nem értettem. Normális esetben csókot lopna, átölelne, velem pihenne, és még ha a szoba másik végéből is, de mosolyogna rám.
“Most pedig… Semmi. Mintha nem is akarná, hogy itt legyek. Mintha szándékosan csinálná, hátha hamarabb elmegyek.” - A gondolattól golflabda méretűre zsugorodott a gyomrom, és elfutották a szemem a könnyek.
Három napja alig aludtam. Fáradt voltam, ideges és kétségbeesett. Szerettem volna Harry-vel lenni, de nekem mint mindig, most is az volt a legfontosabb, hogy neki mi a legjobb. Ha nem akarja, hogy itt legyek, akkor nem leszek itt.
Elszorult a torkom, ahogy mögé lépkedtem, és hátulról átkaroltam a nyakát. Az arcom az övéhez dörzsöltem, miközben egy reszketeg sóhaj szökött ki az ajkaim közül.
- Szia, Hazz - motyogtam, aztán elengedtem őt, és felegyenesedtem, de nem tudtam megállni, úgyhogy visszahajoltam hozzá, és egy csókot nyomtam a feje búbjára.
Gyors léptekkel indultam a hálószoba felé, ahol a bőröndöm szinte érintetlenül feküdt kinyitva a fal mellett. Bedobáltam azt a pár ruhadarabot, ami körülötte hevert, aztán becipzáraztam, és hátra sem pillantva elhagytam a szobát.
- Hova mész? - hallottam Hazz hangját mikor áthúztam a bőröndöm a küszöbön, mire felé fordultam. A kanapén térdelt, a tévét már azelőtt kikapcsolta, hogy kijöttem volna, és tágra nyílt szemekkel, értetlenül meredt rám.
- Haza - feleltem csendesen, és elindultam az előszoba felé.
- Mi? Várj már, Lou! - kiáltott utánam, mire megtorpantam. - Most miért mész el? - kérdezte értetlenül. Megállt tőlem egy lépésre, a karjait összefonta a mellkasán, és összeráncolt szemöldökkel nézett rám.
- Hogy miért megyek el? - emeltem meg a hangom. - Azért Harry, mert mióta itt vagyok, szarsz a fejemre! Elvárod, hogy kiszolgáljalak, bunkózol, és jobbik esetben is úgy viselkedsz, mintha itt sem lennék. Minek maradjak itt? Láthatóan jól elvagy nélkülem, és csak zavarlak a jelenlétemmel. - Kitört belőlem a három napos feszültség, a hangomat pedig átitatta a düh és a kétségbeesés. Valójában féltem, sőt, rettegtem, hogy ez az elutasító magatartás valami sokkal nagyobbnak, sokkal fájdalmasabbnak az előszele.
Mi mindig megbeszéljük a problémáinkat. Nyugodtan, egy pohár tea mellett, vagy indulatosan, néha olyan hangosan üvöltözve, hogy másnapra berekedjünk, de sosem hagyunk kétséget afelől, hogy mi az, ami nyomaszt minket.
Most pedig csak csendben elmentünk egymás mellett, elfordítottuk a fejünk, és hagytuk, hogy a bizonytalanság súlya nehezedjen a mellkasunkra.
- Mert, mit vártál? - kérdezett vissza gúnyosan. - Azt hitted, hogy csak azért, mert két hét után végre ide dugtad a képed, most majd körülugrállak, mint egy hűséges pincsikutya?! - Döbbenten néztem rá, az ajkaim elnyíltak, és erősen megszorítottam a bőröndöm fogantyúját, mert amit mondott, az az elevenembe talált. Tudta, hogy nem tudok sűrűbben jönni, hiába akarok, ő mégis felhozta ezt.
- Kár volt eljönnöm azért, hogy összevesszünk - jelentettem ki, és hátat fordítottam Harry-nek.
- Miért menekülsz el, Lou? Itt kellene maradnod, hogy megbeszéljük a dolgokat, de te inkább rohansz vissza Los Angelesbe! Talán a szeretőd nem tud várni?
A kezemben a kilinccsel merevedtem meg, és a kabát kiesett a kezemből. Lassan, döbbenten fordultam Harry felé, akinek a pillantása haragos volt, és végtelenül szomorú.
- Te meg miről beszélsz? - nyögtem, és a bőröndömet a földre ejtettem.
- Tudod, hetek óta ezen kattogok - kezdte, teljesen figyelmen kívül hagyva a kérdésem. - Mikor megtudtam, teljesen elvesztettem a fejem. Fel akartalak hívni, és kérdőre vonni, hogy hogyan csalhattál meg, de nem vetted fel a telefont. Aznap egész éjjel ébren voltam, és két óra hasztalan próbálkozás után kimásztam az ágyból, hogy igyak egy pohár vizet. Aztán megláttam az újságot a dohányzóasztalon, és teljesen kiakadtam. Szinte mindent összetörtem a nappaliban, földhöz vágtam amit csak lehetett, de egyáltalán nem lett jobb, tudod? Még azután sem tudtam megnyugodni, hogy utána két napig folyamatosan bőgtem. - A hangja remegett, a karjait pedig fázósan fonta maga köré, miközben összehúzta magát. Hihetetlenül fájt őt így látni, és óriási volt a késztetés, hogy átöleljem, de nem tehettem meg. - Legalább elmondhattad volna… - mondta, a hangja viszont elcsuklott, ahogy kitört belőle a sírás. - A-annyira fájt, mikor… mikor megláttam a-azt a képet… - motyogta, és meg sem próbálta elrejteni a könnyeit.
- Milyen képet? - kérdeztem, bár tudtam, hogy miről lehet szó.
- Rólad meg… meg valami barna hajú nőcskéről, ahogy… ahogy egy Starbucks-ban ültök egymással szemben, és… éppen a kezedet simogatja az asztal tetején - szipogta. Próbált úrrá lenni magán, mielőtt végleg összetörik.
- Istenem… - sóhajtottam fáradtan, és megdörzsöltem a homlokom. - Sosem adtam neked okot, hogy kételkedj a hűségemben, vagy a szerelmemben - kezdtem, miközben elindultam felé, hogy megszüntessem a köztünk lévő távolságot. - Mindig tudtad, hol vagyok, meddig és kivel. Mindent tudsz az összes barátomról, az ismerőseimről, a rokonaimról. Ismered az összes exem nevét, tudod, hogy néznek ki, és tisztában vagy vele, hogy te vagy az első férfi… Nem! Az első ember, akibe igazán, végtelenül szerelmes vagyok. - A hangom fojtott volt, és magamban azon viaskodtam, hogy lekeverjek-e neki egyet, vagy inkább magamhoz öleljem. Egy ilyen jelentéktelen dolog miatt volt az elmúlt napok feszültsége? - Erre te látsz egy homályos képet, ahol éppen az egyik legjobb barátommal ülök egy kávé mellett, hogy arról panaszkodjak neki, mennyire hiányzol, és te rögtön arra a következtetésre jutsz, hogy félrekefélek a hátad mögött.- A szavaimnak azonnali hatása volt. A karjai lehullottak az oldala mellé, az ajkai elnyíltak, és könnyektől maszatos arcán teljes döbbenettel bámult rám.
- B-barátoddal? - kérdezte bizonytalan, remegő hangon, én pedig megadóan sóhajtottam.
- Eleanorral voltam - forgattam meg a szemem. - Abban az időben alig beszéltünk, mert én kilenctől délutánig edzettem, vagy hivatalos eseményeken vettem részt, te pedig déltől késő estig dolgoztál, így az időeltolódás és az aznapi munka fáradalmai miatt csak pár perces, semmitmondó beszélgetéseink voltak. Egy idő után a kötelező programokon kívül nem mentem sehova, csak otthon gubbasztottam a kanapén, és néztem ki a fejemből. Pár nap múlva megjelent Eleanor, és végül megfenyegetett, hogy ha nem mozdulok ki vele a központba, akkor felteszi azt a képet, amit még a kapcsolatunk elején csinált rólunk az első közös szilveszterünkön. - Láttam rajta, hogy tudja, melyik képről van szó, mert az arca egyből enyhén lesápadt.
Még csak másfél hónapja voltunk együtt, és hihetetlenül birtokolni akartuk egymást. December közepén mutattam be Harryt a legjobb barátaimnak, és Niall azt mondta, hogy el fogja tőlem lopni Hazzt, mert “ilyen dögös pasit még soha nem látott”. A végén az a mondat hagyta el a számat, hogy akkor inkább pórázt kötök rá, és nem engedem ki az egy méteres körzetemből, Niall pedig kapott az alkalmon, és karácsonyra mindkettőnknek szado-mazo nyakörvet adott ajándékba, Harrynek fehéret, nekem pedig feketét. (Az esküvőnkön is rajta volt a fehér öltöny, és rajtam a fekete. Életem legszebb napja volt, mikor együtt, kéz a kézben sétáltunk az oltárhoz Arubán.)
Így visszagondolva csak fogom a fejem, de akkor nagyon jó ötletnek tűnt, hogy a szilveszteri bulin nyakörvvel a nyakunkban, és egyedi bőrpórázzal a kezünkben, egymást “sétáltatva” jelenjünk meg Harry barátjának a házában.
Sajnálatos módon Eleanor nem volt olyan részeg, mint rajta kívül szinte mindenki más, úgyhogy sikerült csinálnia rólunk egy eléggé kompromittáló képet.
Harry éppen kidugott nyelvvel nyal végig vörös, duzzadt ajkain, miközben négykézláb áll a kanapén, én pedig éppen magam felé húzom a fonott bőrnél fogva, és lusta, ragadozó félmosoly ül a számon. A pillantásunk pedig mindent elárul a későbbi terveinkről.
- Szóval elmentem vele, és négy órát töltöttünk együtt, amiből az első kettőt hallgatással, a második kettőt pedig siránkozással töltöttem. Ez a kép, amit te is láttál, valamikor a harmadik óra környékén készülhetett, és éppen azt ecseteltem Elnek, hogy mennyire kibaszottul hiányzol, és hogy… - Elhallgattam egy pillanatra, hogy pontosan felidézzem a szavaim, aztán folytattam: - Hogy mennyire várom a kisbabánkat, mert ha megszületik, akkor végre visszakaphatlak téged, és jön veled még egy külön kis csoda is - idéztem. Harry úgy nézett ki, mint aki legszívesebben átölelne, és meg is indult felém, de én hátraléptem, mielőtt elérhetett volna. - Azért simogatta meg a kezem, mert éppen a teljes kiborulás szélén álltam, és próbált engem támogatni. Én sosem vontalak kérdőre, mikor az újságokban vagy a neten, száz meg száz képet láttam, ahogy modelleket ölelgetsz, velük nevetsz, kávézol, sétálsz, vagy bármit is teszel. Pedig féltékeny voltam, mikor megláttam, ahogy éppen Andre Hamann arcára nyomsz egy cuppanóst közel a szájához, vagy hogy Nick Batemant ölelgeted agyba-főbe. És féltem is, hogy mivel messze vagyok, magányos vagy... Érted? - nevettem fel keserűen. - Attól féltem, hogy hiányzom neked, és csak a nyilvánosságnak mutatod a mosolyod, a lakásba belépve viszont leesik rólad a maszk, és szomorúan üldögélsz egyedül. De úgy tűnik, te elfoglaltad magad azzal, hogy kibaszott elméleteket gyártottál a fejedben arról, vajon mióta, és hányszor dugtam meg azt a nőt. - Egyszerűen nem tudtam visszafogni magam. Elöntötte az agyam a szar, és úgy üvöltöztem vele, hogy belefájdult a fejem. - Akkor miért nem hagytál el, hm? Ha úgysem bízol bennem, akkor tök mindegy, nem?! - Nem akartam neki ilyeneket mondani, és főleg nem ilyen hangnemben, de egyszerűen kirobbant belőlem az elmúlt időszak. A különélés, a szórványos találkozások, és hogy a közelmúltban egyre ritkábbá váló telefonbeszélgetések, és az elmúlt három nap távolságtartása miatt azt hittem, Harry már nem boldog ebben a kapcsolatban, kicsapták nálam a biztosítékot.
- Az… - szipogott - azért nem hagytalak el, mert az elmúlt időszakban rájöttem, hogy… - nézett a szemembe. - Nem tudnék nélküled élni, Boo - suttogta, a tekintetembe fúrva a sajátját. - Rájöttem, hogy ha kell, akkor akár osztozkodnék is rajtad, még ha szörnyen fájna is - motyogta, és a földet kezdte bámulni, ahogy felnyúlt, és megdörzsölte maszatos arcát. Két kézzel a hajamba túrtam, miközben olyan mélyet sóhajtottam, hogy belefájdult a tüdőm.
- Csókolj meg, te bolond - mondtam, és felé nyújtottam a kezem.
Ettől a pár szótól csillogni kezdett a szeme, és óriási, megkönnyebbült mosoly ömlött el az arcán, ahogy felém lépdelt, mielőtt teljesítette volna a kérésem.



.